Hazasétáltam, bekapcsoltam a gépem és youtube-on zenét hallgattam, közben facebookon meg Jennával chateltem.
Jenna : nem mondod, hogy megvárt?
Kelly: de, ott állt a megállóba és meghívott egy teára...
Jenna: és elmentél vele??
Kelly: jah, mert fizette :P
Jenna: ppersze!
Kelly: igen!
Jenna: jó, hagyuk! és mi volt?
Kelly: beszélgettünk, és utána elhúztam, most is mennem kell, mert apu perceken belül megjöhet!
Jenna: jól van drága, jó éjt!
Kelly: jó éjt! holnap talizunk a megállóban!
Jenna: okok
És kiléptem facebookról, leállítottam a Greendaytől a Holidayt és kisiettem a nappaliba, mert meghallottam az ajtónyitást.
-Tomy, Henry, Kelly! Jaj, de hiányoztatok!! -ölelt át mindhármunkat, mikor belépett az ajtón apu.
-Szia édesem -puszilta szájon anyu.
-Jaj, ne már előttünk -tette Tom a kezét Henry szemére és a sajátjára.
-De bunkó vagy -löktem meg.
-Hé gyerekek, nincs bunyó! -fordult felénk apa- Hoztam ajándékot!
A kijelentésére Tom rögtön elengedte a kezem és megfogta a neki hozott csomagot.
-Új gördeszka kerekek? Thanks fater! -ütögette meg apa vállát lazán.
-És én mit kapok? -kérdeztem izgatottan.
-Tessék! -nyújtott át egy zacsit.
Belekukkantottam és felsikítottam örömömben.
-Uristen de jók! -örvendeztem. És rögtön felhúztam az összes fonott, fűzött, vagy éppen bőr és szilikon karkötőt. Volt vagy húsz. Imádom az ilyen karkötőket, mindig teli van a kezem ilyenekkel, de mostantól csak azokat hordom, az tuti.
Volt olyan, amin csak egy medál volt, rajta egy peace jellel, de volt olyan is, ami teli volt szív mintás gyöngyökkel. Vagy japán mesefigurákkal, azt hiszem animéknek hívják őket.
-Köszi! -öleltem át még egyszer.
-Harry, ez a tiéd! -nyújtott át neki egy kis dobozt.
-Egy Nintedooo!!! -kiáltott fel.
-Na nee! Komoly?! -ugrottam én is oda.
-Gyakorlatilag Henryé, de ugye mindenkinek kölcsön adod? -nézett az öcsém szemébe anya, reménykedő tekintettel.
-Ahha -vágta rá, de látszott, hogy oda sem figyelt, hogy anya mit mondott.
-Mit szokás mondani?
-Kösz, papa -mondta és már fordult és be a szobájába, közben fel sem nézett a kis képernyőből.
-Remélem jól választottam... -vakarta a fejét apa.
-Persze -mondtuk egyszerre Tomyval.
-Akkor jó -mosolyodott el halványan- Ezt is add oda Henrynek, mert ezt csak neki vettem, de látom másra már nem is figyel -nyújtott át apu egy becsomagolt játék BMW-t.
Én még este felhívtam Jennát és elújságoltam az ajándékomat, de a Jasperrel való találkánkról szerencsére nem esett több szó. Ha Jennáról van szó, tuti, hogy már Cole is tudja és nem hiszem, hogy örül neki...
-Te most komoly azzal az idegen csávóval lógsz?! -támadt rám a buszon, amint meglátott.
-Nem!
-Jenna elmondta, ne tagadd! -förmedt rám ismét.
-Csak összefutottunk és meghívott teára. Nemet mondtam, de végül elfogadtam a meghívását! Ennyi! -mondtam, miközben megsemmisítő pillantással illettem Jennát.
-Szuper! És mi van, ha kiderül, hogy egy pedofil és ellop a kocsijával...
-Be sem ültem volna a kocsijába...
-Volna?
-Csak a szemközti teázóba ültünk be. Nem vagyok hülye! -borultam ki most már én is.
-Gyerekek! Nyugi! Ezt inkább majd akkor, amikor leszállunk a buszról -suttogta Jenna.
-Igaza van! Nem kellett volna így letámadnod!! -oltottam Colet.
-Jah, persze -morogta.
Még kaptam a fejemre Coletól, de amúgy lenyugodott. Bár volt egy olyan érzésem, hogy azon túl tuti nem fog többet hagyni, hogy egyedül menjek haza.
-Kelly, izé nincs kedved eljönni velem az évzáró bulira? -kérdezte félénken Adam.
-Bocs, de ilyen korán még fogalmam sincs. Gyere vissza fél év múlva és akkor, majd válaszolni is tudok -mondtam, kedvesen és mosolyogtam közben. Aztán lassan kezdett leesni, hogy ezt koppintásnak tűnik, de igazából nem az volt...
Szegény lehajtott fejjel sétált el mellettem.
-Basszus, pedig most még mosolyogtam is, szerinted nagyon megbántottam? -fordultam Cole felé.
-Háát, elég lett volna egy: még nem tudom, majd hívlak - vagy ilyenek -magyarázta.
-De ha nem fogom hívni? Nem hívtam volna. Akkor mért hazudjak neki?
-Mert úgy jobban érezte volna magát, még látott volna esélyt! -mondta.
-Jah, vagy úgy. Hát én nem vagyok gondolat olvasó, hogy tudjam, mit szeretne hallani. Én megmondtam az igazat. Ha júniusban megkérdezi újra, még lehet, hogy igent is mondok, mert júniusban már biztosan tudom majd, hogy itt leszek-e egyáltalán, vagy nem -fakadtam ki, miközben a szekrényemben matattam.
-Ahha -motyogott Cole.
És tényleg kikísért a megállóba és nem szállt le a saját megállójában.
-B*meg! Mért nem szálltál le? Hagyjál már! Nem vagyok bölcsis, hogy kísérgetni kelljen! -förmedtem rá.
-És én is itt vagyok! -kelt védelmemre Jenna is.
-Épp ez! -értettem egyet.
-Ahha, Jenna, ha rajtad múlik csak vigyorogsz, ha megint ott várja őt és sok sikert kívánsz a második randijukhoz! -mondta pókerarccal, aztán felém fordult- Ha megint ott lesz az a... akkor beverem a pofáját! -fenyegetődzött.
-Ja, sok értelme lenne. Mondjuk annyi, hogy élvezném, mert értem még senki sem verekedett -gúnyolódtam.- Amúgy meg leszarom most már. Gyere, igazából, ha tudni akarod én is élveztem, hogy akkor vele lehettem. Tessék, most boldog vagy?! -kérdeztem feldúltan, mert kiadtam az érzéseimet, ha egy kis túlzással, de akkor is.
-Nem, képzeld el, nem vagyok az -nézett a szemembe és megbántottságot fedeztem fel a tekintetében.
-Nem tom te mit akarsz csinálni, de én itt leszállok Jennával -mondtam és karon ragadtam barátnőmet. A torkomban egy hatalmas gombócot éreztem. Nem tudtam mivel, de láttam, hogy megbántottam Colet. Mármint úgy értem, hogy tudom, hogy az a mondat bántotta meg, de fogalmam sem volt, hogy melyik része.
A buszról csak mi ketten szálltunk le a megállónál. Cole fent maradt.
Jenna a másik irányba elindult én meg a mi utcánkba. Elő akartam venni a dzsekim, mert lehűlt az idő és arra a tíz percre is muszáj volt jobban felöltöznöm. Amikor kihúztam a táskámból az összegyűrt ruhadarabot, kiesett egy cetli.
Ez volt ráírva:
Még jó, hogy itt hagytad a táskád, így ezt odabírom adni neked!
Jasper Cameron
A lap közepén pedig egy szám volt írva, egy telefonszám. Az övé. Jasper telefonszáma.
Kicsit se nyomul a srác...
-Tomy, Henry, Kelly! Jaj, de hiányoztatok!! -ölelt át mindhármunkat, mikor belépett az ajtón apu.
-Szia édesem -puszilta szájon anyu.
-Jaj, ne már előttünk -tette Tom a kezét Henry szemére és a sajátjára.
-De bunkó vagy -löktem meg.
-Hé gyerekek, nincs bunyó! -fordult felénk apa- Hoztam ajándékot!
A kijelentésére Tom rögtön elengedte a kezem és megfogta a neki hozott csomagot.
-Új gördeszka kerekek? Thanks fater! -ütögette meg apa vállát lazán.
-És én mit kapok? -kérdeztem izgatottan.
-Tessék! -nyújtott át egy zacsit.
Belekukkantottam és felsikítottam örömömben.
-Uristen de jók! -örvendeztem. És rögtön felhúztam az összes fonott, fűzött, vagy éppen bőr és szilikon karkötőt. Volt vagy húsz. Imádom az ilyen karkötőket, mindig teli van a kezem ilyenekkel, de mostantól csak azokat hordom, az tuti.
Volt olyan, amin csak egy medál volt, rajta egy peace jellel, de volt olyan is, ami teli volt szív mintás gyöngyökkel. Vagy japán mesefigurákkal, azt hiszem animéknek hívják őket.
-Köszi! -öleltem át még egyszer.
-Harry, ez a tiéd! -nyújtott át neki egy kis dobozt.
-Egy Nintedooo!!! -kiáltott fel.
-Na nee! Komoly?! -ugrottam én is oda.
-Gyakorlatilag Henryé, de ugye mindenkinek kölcsön adod? -nézett az öcsém szemébe anya, reménykedő tekintettel.
-Ahha -vágta rá, de látszott, hogy oda sem figyelt, hogy anya mit mondott.
-Mit szokás mondani?
-Kösz, papa -mondta és már fordult és be a szobájába, közben fel sem nézett a kis képernyőből.
-Remélem jól választottam... -vakarta a fejét apa.
-Persze -mondtuk egyszerre Tomyval.
-Akkor jó -mosolyodott el halványan- Ezt is add oda Henrynek, mert ezt csak neki vettem, de látom másra már nem is figyel -nyújtott át apu egy becsomagolt játék BMW-t.
Én még este felhívtam Jennát és elújságoltam az ajándékomat, de a Jasperrel való találkánkról szerencsére nem esett több szó. Ha Jennáról van szó, tuti, hogy már Cole is tudja és nem hiszem, hogy örül neki...
-Te most komoly azzal az idegen csávóval lógsz?! -támadt rám a buszon, amint meglátott.
-Nem!
-Jenna elmondta, ne tagadd! -förmedt rám ismét.
-Csak összefutottunk és meghívott teára. Nemet mondtam, de végül elfogadtam a meghívását! Ennyi! -mondtam, miközben megsemmisítő pillantással illettem Jennát.
-Szuper! És mi van, ha kiderül, hogy egy pedofil és ellop a kocsijával...
-Be sem ültem volna a kocsijába...
-Volna?
-Csak a szemközti teázóba ültünk be. Nem vagyok hülye! -borultam ki most már én is.
-Gyerekek! Nyugi! Ezt inkább majd akkor, amikor leszállunk a buszról -suttogta Jenna.
-Igaza van! Nem kellett volna így letámadnod!! -oltottam Colet.
-Jah, persze -morogta.
Még kaptam a fejemre Coletól, de amúgy lenyugodott. Bár volt egy olyan érzésem, hogy azon túl tuti nem fog többet hagyni, hogy egyedül menjek haza.
-Kelly, izé nincs kedved eljönni velem az évzáró bulira? -kérdezte félénken Adam.
-Bocs, de ilyen korán még fogalmam sincs. Gyere vissza fél év múlva és akkor, majd válaszolni is tudok -mondtam, kedvesen és mosolyogtam közben. Aztán lassan kezdett leesni, hogy ezt koppintásnak tűnik, de igazából nem az volt...
Szegény lehajtott fejjel sétált el mellettem.
-Basszus, pedig most még mosolyogtam is, szerinted nagyon megbántottam? -fordultam Cole felé.
-Háát, elég lett volna egy: még nem tudom, majd hívlak - vagy ilyenek -magyarázta.
-De ha nem fogom hívni? Nem hívtam volna. Akkor mért hazudjak neki?
-Mert úgy jobban érezte volna magát, még látott volna esélyt! -mondta.
-Jah, vagy úgy. Hát én nem vagyok gondolat olvasó, hogy tudjam, mit szeretne hallani. Én megmondtam az igazat. Ha júniusban megkérdezi újra, még lehet, hogy igent is mondok, mert júniusban már biztosan tudom majd, hogy itt leszek-e egyáltalán, vagy nem -fakadtam ki, miközben a szekrényemben matattam.
-Ahha -motyogott Cole.
És tényleg kikísért a megállóba és nem szállt le a saját megállójában.
-B*meg! Mért nem szálltál le? Hagyjál már! Nem vagyok bölcsis, hogy kísérgetni kelljen! -förmedtem rá.
-És én is itt vagyok! -kelt védelmemre Jenna is.
-Épp ez! -értettem egyet.
-Ahha, Jenna, ha rajtad múlik csak vigyorogsz, ha megint ott várja őt és sok sikert kívánsz a második randijukhoz! -mondta pókerarccal, aztán felém fordult- Ha megint ott lesz az a... akkor beverem a pofáját! -fenyegetődzött.
-Ja, sok értelme lenne. Mondjuk annyi, hogy élvezném, mert értem még senki sem verekedett -gúnyolódtam.- Amúgy meg leszarom most már. Gyere, igazából, ha tudni akarod én is élveztem, hogy akkor vele lehettem. Tessék, most boldog vagy?! -kérdeztem feldúltan, mert kiadtam az érzéseimet, ha egy kis túlzással, de akkor is.
-Nem, képzeld el, nem vagyok az -nézett a szemembe és megbántottságot fedeztem fel a tekintetében.
-Nem tom te mit akarsz csinálni, de én itt leszállok Jennával -mondtam és karon ragadtam barátnőmet. A torkomban egy hatalmas gombócot éreztem. Nem tudtam mivel, de láttam, hogy megbántottam Colet. Mármint úgy értem, hogy tudom, hogy az a mondat bántotta meg, de fogalmam sem volt, hogy melyik része.
A buszról csak mi ketten szálltunk le a megállónál. Cole fent maradt.
Jenna a másik irányba elindult én meg a mi utcánkba. Elő akartam venni a dzsekim, mert lehűlt az idő és arra a tíz percre is muszáj volt jobban felöltöznöm. Amikor kihúztam a táskámból az összegyűrt ruhadarabot, kiesett egy cetli.
Ez volt ráírva:
Még jó, hogy itt hagytad a táskád, így ezt odabírom adni neked!
Jasper Cameron
A lap közepén pedig egy szám volt írva, egy telefonszám. Az övé. Jasper telefonszáma.
Kicsit se nyomul a srác...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése