15. Fejezet: Szobafogság

Másnap, azaz szombaton, nyugodtan és jókedvűen ébredtem, azon kívül, hogy még rohadt fáradt voltam. Ránéztem a kis asztalomon lévő órára, ami fél nyolcat mutatott. Szerencse, hogy felkeltem, mert Jaspert minél hamarabb ki kellett juttatnom a házból.
Kiosontunk.. volna az ajtón, észrevétlenül, de az utolsó pillanatban valaki megköszörülte a torkát.
-Khm -hallottam meg apát.
Lassan megfordultam, Jasper követte a példámat. Összehúztam magam és rekedt hangon kezdtem.
-Szia apu.. izé
-Nem akarom tudni -szakított félbe mogorván- Fiam irány haza, te pedig -fordult felém- húzz fel gyorsan a szobádba és megyek utánad! -utasított dühösen.
Nem láttam értelmét vitatkozni így behúzott nyakkal még egyszer felnéztem Jasperre és felfutottam a lépcsőn. Kicsivel később hallottam, hogy csukódik a bejárati ajtó és mielőtt még apa belépett volna az ajtómon kinéztem az ablakon és intettem Jasprenek, aki azt tátogta, hogy bocsi.
-Kisasszony..
-Ne már -húztam el a szám.
-Mégis, hogy képzeled, hogy felviszel egy fiút a szobádba?! -ordított le.
-De én nem.. nem történt semmi -suttogtam a padlóra szegezve a tekintetem.
-Mondd a szemembe!
A tekintetem belefúródott az övébe és megismételtem a mondatot. Mintha megkönnyebbült volna, de a vonásai még mindig haragosak voltak.
-Tényleg nem? -kérdezte kedvesebben. Megráztam a fejem.
-Akkor miért volt nálad? -húzta fel a szemöldökét.
Úgy gondoltam nincs értelme kerítő dumának így előadtam az egészet úgy, ahogy volt. A sztori közepén apa elfehéredett, mikor elmondtam, hogy ki verte meg Jaspert. Aztán pirosra váltott az arca, mikor oda jutottam a történetben, hogy Jaspernek nem volt hova mennie, így nálam aludt. A végére már lilába ment át, féltem is, hogy szegény megfullad, de visszanyerte szerencsére a normális színét.
-Szóval így? -kérdezte, miután befejeztem - addig meg sem szólalt.
-Igen.
-És Cole, miért tette?
-Mert féltékeny..
-Mégis miért?
-Ebbe inkább ne menjünk bele..
-Nincs választásod, amúgy meg van időd. Egy hét szobafogság -szabta ki (többre számítottam).
-Jól van. Szóval, mikor Jasperrel összejöttem..
-Khm.
-Elkezdtünk járni -javítottam ki- Cole azt hiszem rájött, hogy szerelmes belém. És nem tűri, hogy Jasperrel vagyok, ezért már többször is összevesztem vele. De ez volt az utolsó csepp a pohárban -élénkültem fel.
-Hóhó, nyugi, nincs semmiféle csepp a pohárban, mert végülis, mit akarnál tenni? -érdeklősött félve a választól.
-Bosszút állok.
-Na jó, ez ilyen James Bondosan hangzott -nevette el magát és megölelt.- Kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget -suttogta.
-Nem fogok -ígértem.
-És vigyázz magadra!
-Vigyázok -hitetlenségről árulkodott az arca apunak, és valószínűleg igaza is volt, de mindegy.

Mivel szobafogságban voltam (pont szombaton, csúcs) nem mehettem ki sehova, nem deszkázhattam, így bent punnyadtam a nappaliban a TV előtt és abban reménykedtem, hogy apa nem mondja el anyának a kis titkolózásomat Jasperrel, mert akkor kapok rá még egy hetet..pff. Pedig én csak segítettem.

A tévén nem adtak semmit, nekem meg kezdett az agyamra menni a sok reklám és a kapcsolgatás.
-Nincs kedved elmenni a parkba sétálni? -kérdeztem Henrytől.
Az öcsémnek azonban meg sem rándult egy izma sem, úgy válaszolt nekem a TV-t bámulva.
-Nincs, köszi.
-De van -húztam fel a kanapéról.- És el is jössz velem -feleltem. Szegény azt sem tudta, hogy mi van először, utána megtalálta a hangját.
-Engedj már el! Nem kényszeríthetsz..
-Nem? Akkor gondolkodjunk is, hogy hol van a PS-ed? -mosolyogtam győzedelmesen, mivel elcsórtam tőle.
-Nem tehetted -szűkült össze az a szép kék szeme.
-Dehogynem, és addig nem kapod vissza, amíg vége nincs a szobafogsásomnak -gúnyolódtam.
-Ajj, jó elmegyek veled, csak add vissza!
-Akko adom vissza, ha kijuttatsz innen a jövő héten még háromszor!
-Kétszer -alkudozott.
-Legyen -egyeztem bele.

Utána csak annyi dolgunk volt, hogy odaküldjem anyáékhoz Harry-t és azt mondassam vele, hogy el akar menni a parkba, de egyedül nem mer, így velem megy.
-De Kelly szobafogságban van -hallottam a folyosóról.
-De Tommy már nincs itthon.
-Megyek én veled -ajánlkozott apa.
-De az ciki, ha az apukámmal megyek -nyöszörgött elég hihetően Harry.
És végül meggyőzte a szüleinket, így kimehettem! :)

Épp, hogy megérkeztünk felhívtam Jaspert, aki tíz perc múlva már meg is jött.
-Szia, mit kaptál? -kérdezte egyből. Megölelt. Az öcsémre való tekintettel elmaradt a csók.
-Egy hét szobafogság.
-De látom már meg is oldottad -mosolygott elismerően először az öcsémre, majd rám.
-Hát igen, ebben tehetséges -bólintott elismerően Henry. Ahhoz képest, hogy 6 éves, eléggé képzett. Fogalmam sincs, hogy honnan szedi ezeket..:)
-Tökmag, mit szeretnél csinálni? -hajolt oda Jasper Harryhez.
-Talán nézni, hogy azok deszkáznak -mutatott a deszkapálya felé.
-Rendben, menjünk -fogta meg a kezét, amire elcsodálkoztam.
-Te szereted a gyerekeket?
-Nem mindegyiket, de ez a srác okos, és nem csak színezni, meg bújócskázni akar -mosolygott.
-Hát az biztos -nevettem el magam és én is megfogtam Henry kezét, amitől nem húzódott el. Utálom azokat az idegesítő kisgyerekeket, akik azzal szórakoznak, hogy mindig elmenekülnek attól, aki kedvesen közeledik hozzájuk. Nincs türelmem az idegesítő gyerekekhez és úgy láttam Jasper sem az a dédelgetős fajta..
-És mivel vett rá, hogy vele gyere? -kérdezte halkan Henrytől, de én is meghallottam.
-Héé, tiltakozom, nem szokásom az embereket megzsarolni -védekeztem.
-Na persze -legyintett Henry- hát elcsórta a PS-emet és nem adja vissza, még ki nem juttatom a házból még kétszer -sóhajtotta, kis megjátszással, amire mi elmosolyodva néztünk össze.

 

14. Fejezet: Bosszú

Valami neki ütődött az ablaknak. Aztán megint, és megint. Kicsit Deja vu érzésem támadt. Az órára néztem és meglepődve láttam, hogy hajnali 3 óra. Álmosan kikandikáltam az ágyamból és az ablakhoz csoszogtam, kinyitottam.
Jasper állt az utcán. Elmosolyodtam, de aztán egy kis sikollyal hátrébb léptem az ablaktól, ugyanis Jaspernek az arca tiszta vér volt.
-Úristen!! Mit történt? -suttogtam, hogy ne ébresszem fel a szüleimet.
-Le tudsz jönni? -kérdezte, mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam.
-Persze! Várj egy percet! -mondtam, majd becsuktam az ablakot és halkan lesettenkedtem a lépcsőn.
Amilyen csendben csak tudtam, kivettem a kulcsot a tálból, ami a konyhapulton volt és a zárba mélyesztve kétszer megfordítottam. Mikor kisikerült nyitni az ajtót, Jasper szinte beesett rajta.
-Csendben -tettem a szám elé a kezem.
Bólintott.
-Gyere -fogtam meg a kezét, miután bezártam az ajtót. Jasper kérdőn tekintettel nézett rám.
-Bezársz? -kérdezte huncutul.
-Nem, csak lemosom az arcod, mert csupa vér -suttogtam szemrehányóan- és örülnék neki, ha elmondanád, hogy mi történt!

Kézen fogva lopakodtunk a szobámba, szerencsére senkit sem ébresztettünk fel. Én kimentem a fürdőbe és egy vizes kendővel érkeztem vissza. Jasper éppen a parafa fán lévő képeimet nézte, amin Jennával mosolygunk a kamerába, vagy éppen Colelal hárman röhögünk valamin, Elvonta a figyelmét, leültettem az ágyamra és miközben ő megfordult, letéptem az egyetlen képet, amin Cole is rajta van.
-Miattam ne vedd le -mondta úgy, hogy meg sem fordult.
-Nem miattad, már amúgy is leakartam venni -mondtam csodálkozva.
-Jah, oké -vonta meg a vállát, és leült.

Letérdeltem előtte, majd a vizes kendővel letöröltem a vért.
-Sssz -húzta el a száját.
-Bocsi, nem akartam -védekeztem, mire felnevetett.
-Ne szórakozz! Komolyan azt hittem, hogy fájt! -böktem vállba, erre megint felszisszent.  Forgattam a szemem, mire felhúzta a pólóját. Kockás hasától elámultam, de gyorsan levettem róla a szemem, mert egy kék folt volt a vállán.
-Mi történt! Mondd ell! Te jó ég!! Verekedtél vagy mi? -ámultam és próbáltam kitalálni, hogy ilyen sebre mit kell tenni, közben szigorú pillantásokat lövelltem felé, hogy kiszedjem belőle a sztorit.
-Mondd el! -parancsoltam.
-Jól van! Nem kell utasítani!
-De ha egyszer a kérésre nem reagálsz...
-Jól van! -húzott magához és egy puszit nyomott a számra.- Igen, verekedtem. 
-Kivel? -kérdeztem résnyire szűkült szemmel.
-Az mindegy -legyintett.
-Basszus. Colelal! -úgy nézett rám, mint aki pont eltalálta, de próbálja titkolni.- Tudtam! Hogy az a... -pattantam fel és fel-le járkáltam.
-Nyugodj meg...
-Még mit nem! A kis dög! -elfelejtettem, hogy csendben kell maradni, így ezt hangosan mondtam ki.
-Csss -jött oda hozzám és átölelt. Kicsit lenyugodtam, de még mindig biztos voltam benne, hogy ha meglátom másnap, agyonütöm.
-És hogy tepert le? Egyedül volt?
-Nem -rázta a fejét- Akkor simán szétvertem volna! Volt vele még valaki, aki hátulról ütött le. De ne hibáztasd! Részeg volt! Szerintem reggelre már nem is emlékszik rá!
-Te megőrültél? Beverted a fejed? Az az idegbeteg agyonvert, erre azt mondod, hogy ne hibáztassam? Jól vagy te? -méregettem, úgy mint egy őrültet.
-Igen, de neked is le kéne nyugodnod, ha nem akarod felébreszteni a szüleidet! -suttogta fojtott hangon.
-Igazad van -bólintottam- De nem felejtem el, és igenis, hibáztatom, mivel az ő hibája! Most pedig gyere ide. Lemosom az arcod. Még sem mehetsz így haza!
Lesütötte a szemét és aztán reménykedő szemekkel nézett újra rám.
-Nem mész haza?
-Nem. Anyámék bezárják estére a házat, én meg elvesztettem a kulcsomat -mondta.
-Jó, maradhatsz! De előre szólok, ha ma hozzámérsz, az utcán alszol! -fenyegettem meg.
Ő meg feltartott kezekkel ült le ismét. Közelebb léptem hozzá és a kendővel letakarítottam az arcát, aztán kimentem a fürdőbe lemosni a rongyot, de pechemre Tom állt a fürdőszoba közepén és mindent tudó tekintettel vizslatott.
-Ha most nem köpsz be, egy életen át hálás lennék..
-Szerinted az elég -suttogta.
-Remélem...
-Mondjuk inkább legyen az, hogy te mosogatsz egész évben..
-Egész évben??? Te megőrültél? -fakadtam ki véletlenül.
-Na jó, fél év.
-Három hónap és akkor is sokat adok -alkudtam le. Kezet fogtunk, és végre békén hagyott.
Kimostam a vért a kendőből. A vörösre festette a vizet, ami a lefolyóban távozott. Nem voltam az a gyenge típus, akinek hányingere támad egy kis vértől, így nem zavart.
Kicsavartam és lopódzva visszamentem a szobámba, ahol Jasper elnyúlt az ágyamon. Lehuppantam mellé és még a megmaradt vért letöröltem az arcáról, majd csókolózni kezdtünk. Jasper fölém hajolt, aztán megfordultunk és így én kerültem fel. 
-Ssz -húzta el a száját.
-Bocsi -símitottam meg a vállát, amire véletlenül jobban ránehezedtem, mint kellet volna.
-Semmi baj -húzott volna magához újra, de én kikerültem a karját.
-Mondtam előre -és kihúztam alóla a takarót, majd betakaróztam.
-Nekem nem jut? -kérdezte szomorúan.
-Ja bocs -adtam neki kb egy 5 négyzet cm-es részt.
-Na ide gyere te... -és megfogott, majd saját magára penderített engem is a takaróval együtt, én meg alig bírtam visszatartani a röhögést, majd visszafeküdtem mellé nagy nehezen, -mivel nem akarta engedni, de végül kiharcoltam- és engedtem, hogy az egyik karjával átölelje a derekamat.
-Jó éjt!
-Neked is -puszilt bele a nyakamba.




 

13. Fejezet: Nyugalom

A viszonyunk csak rosszabbodott Cole-lal. Most már rám sem akart nézni. Mikor beértem a suliba, átnézett rajtam. Bedobtam a szekrénybe a deszkám meg a táskám és durcásan elmentem Jenna mellett, aki utánam futott.
-Most meg mi van? -kérdezte rosszat sejtően.
-Cole egy seggfej! -tájékoztattam és a matekcuccommal beültem a leghátsó sorban az osztályba.
-Mit csinált?

Na igen. Itt volt a probléma. Jenna még semmiről sem tudott! Még arról sem, hogy Cole bevallotta, hogy szeret. Akkor mit mondhattam volna neki? Hát elmondtam az egész sztorit, két perc alatt, ledaráltam.
-MIVAN?! -kiáltott fel és pont ebben a pillanatban lépett be a tanár.
-Jenna, ha már ilyen hangos vagy, jöhetsz felelni!
-De tanár úr én nem -fehéredett el az arca, de nem volt menekvés.

Szegény, kicsit bűnösnek éreztem magam. De végül sikerült egy hármast összekaparnia, szóval annyira nem lett belőle tragédia.

Viszont mikor kiléptünk a teremből szinte összeütköztünk Cole-lal. Egy megsemmisítő pillantást küldtünk felé majd megfordultunk és otthagytuk.... volna.
-Kelly! -szólt utánam.
Megálltam és, mintha nagy szívességet tettem volna, megfordultam.
-Mi az? -kérdeztem "kedvesen".
-Beszélhetnénk?

Nagyot sóhajtottam és kimért léptekkel odamentem hozzá és már csak fél méter választott el, amikor újra megszólaltam fojtott hangon.
-Egyszer azt mondod szeretsz, aztán mérges vagy rám, majd hozol nekem egy ajándékot, utána átnézel rajtam. Nem neked kell beszélni velem -szűrtem a fogaim közt, mert nagyon ideges voltam.

Elkapta a karomat és erőszakosan arrébb húzott.
-Nem akarok közönséget -mormogta, majd felém fordult, mikor hallótávolságon kívül voltunk.- Úgy állítod be ezt az egészet, mintha én lennék a rossz fiú! -panaszkodott és szép szemei szomorúan csillogtak.
-Mert? Ki a hibás?
Úgy nézett rám, mint egy hülyére.
-Szerinted Jasper az, igaz?
Nem mondott semmit, ezt igennek vettem. Már épp nyitottam a számat, hogy megvédjem, mikor közbevágott.
-Én már sokkal régebb óta ismerlek! Mindent tudok rólad, és én tényleg szeretlek. Erre jön ez a f***kalap és...
-Ne beszélj így róla! Főleg ne az iskolában! Bármikor jöhet egy rohadt tanár! -förmedtem rá.
-Bocs. Szóval csak azt mondom, hogy idejött és mindent elrontott! Te meg rögtön a karjaiba veted magad! Mégis, mennyi ideje ismered?
-Eléggé ahhoz, hogy erre ne kelljen válaszolnom - fogtam magam és faképnél hagytam, ismét.
De megfogta a karom és visszahúzott. Úgy penderített meg, hogy összeütközött a mellkasunk. Erre ő sem számított, kimeredt szemekkel bámult az enyémekbe, aztán megenyhült a tekintete én meg elvesztettem a fejem. Hirtelen elfelejtettem, hogy az előbb még veszekedtünk. Csókunkat egy dolog akadályozta meg. A csengő.
-Szia Cole -szabadítottam ki magam a karjai közül, mikor végre észhez tértem.

-Na, mi volt? -kérdezte Jenna, mikor utolért.
-Semmi, megmondtam neki -vontam meg a vállam. Ugyanis Jenna nem láthatott minket, mivel Cole a lépcsőfordulót választotta helyszínül, hogy még jobban összevesszünk.

Az órák lassan teltek. Cole próbált a közelembe férkőzni, de én gyorsan elkaptam valakit a folyosón, akivel elhalaszthatatlan beszélni valóm volt, így Cole nem jött hozzám.
A harmadik próbálkozása után feladta, szerencsére.

Féltem vele beszélni, megijedtem attól, hogy mekkora hatással volt rám az a majdnem-csók. Még mindig beleremeg a hasam, ha belegondolok....

Délután megbeszéltünk egy rövid randit Jasperrel, Mivel anya csak nyolcig enged el, így  nem maradhatunk annyira sokáig. 
Haza siettem, hogy kicsit kicsípjem magam. Ami nekem azt jelenti, hogy nem deszkáscipőben, hanem topánban, egy barackszínű, virágos shortban és egy vajszínű topban nézegettem magam a tükör előtt egy ideig, aztán kontyba fogtam a hajamat. Utána felhúztam krémszínű pulcsit, mert így késő délutánra már kezdett lehűlni az idő.

Alapozó, szempillaspirál és szájfény. Kész is voltam. Még beköszöntem anyuékhoz és épp léptem volna ki az ajtón, amikor csengettek.
Kinyitottam és Jasper állt előttem vigyorogva, kivillantva szép fogait. Rögtön melegség töltött el és átöleltem köszönés képpen. 
Úgy hiányzott. Szükségem volt egy kis nyugalomra és Jasperrel ez meg is volt.

A parkban sétáltunk. Utálok titkolózni, főleg előtte. Én mindig is szókimondó voltam. Szóval mindent elmondtam, ami ma történt vele, a Cole ügyet. Valójában.
-Mérges vagy?
-Nem.
-Nem?
-Nem -rázta meg a fejét- Inkább csalódott.
Basszus! Csalódott bennem! -belül már szinte bőgtem, pedig a sírás mesze áll tőlem.
-Az rosszabb -motyogtam.
-Nem benned csalódtam! -olvasott a gondolataimban és hirtelen megállt- Hogy is csalódhatnék benned? Sosem volt még ilyen őszinte csajom -mosolygott. És tényleg megnyugodtam, csak a mosolyától.
-Én Coleban csalódtam, azt hittem van benne elég becsület, hogy ha lát minket együtt, legalább békén hagy! -mérgelődött.
És teljesen igaza volt. 

Kicsit megnyugodtam, hogy nem csalódott bennem. De még mindig volt egy kis gombóc a torkomban. 
Ami pár másodperc múlva eltűnt, mivel Jasper átölelt és és azt suttogta a fülembe, hogy szeret, majd megcsókolt.

Hazakísért és mondta, hogy az ő nevében nyugodtan behúzhatok Colenak egy jó nagyot, engedélyt ad rá.
A baj csak az volt, hogy én nem lettem volna képes rá. Még, ha meg is érdemelte volna, mint kiderült.

12. Fejezet: Majdnem bunyó

Reggel alig ébredtem fel. Még az ébresztőórám csörgését sem hallottam, anyunak kellett bejönni negyed nyolckor, hogy mi a francot csinálok még mindig.
Aztán gyorsan felkaptam egy pólót, meg egy farmert és már rohantam is.

De bármennyire is siettem, megtorpantam az ajtóban, mert egy olyan alakot láttam az a kerítésünknek támaszkodva, aki nem olyan megszokott látvány a mi utcánkban korán reggel.
-Te meg..? -támadtam le köszönés nélkül.
-Neked is jó reggelt! -mosolygott.
-Mit keresel itt?
-Hát nem mondtam, hogy addig nem megyek el, amíg meg nem beszéltünk valamit? -kérdezte, miközben elindultunk a buszmegállóba.
-És te egész este itt vártál?
-Ja -bólintott Cole.
-Hát te hülye vagy! -nevettem el magam.
-Egy hülye, aki beléd van zúgva -motyogta, de én meghallottam és égni kezdett az arcom.
-Ne már! Nem lehetsz belém zúgva! Nekem amúgy is van barátom, nem akarlak megbántani, de Jasper egy ideig az is marad -mondtam lágyan, nehogy megbántsam.
-Tudom -mondta hidegen.- Csak azt nem értem, hogy mije van neki, ami nekem nincs? -kérdezte, de úgy véltem, hogy ez egy költői kérdés, így inkább nem mondtam semmit. Nem mintha tudtam volna erre válaszolni...

Épp elcsíptünk egy buszt, így pont hogy beértünk a suliba. Cole még feltett egy-két zavarba ejtő kérdést, de egy idő után rájött, hogy nincs kedvem olyanokról beszélni, minthogy mit csináltunk Jasperrel a moziban... így békén hagyott és az utat figyelte.

-Mi van veletek? -kérdezte Jenna, aki észrevette, hogy a szokásosnál is kevesebbet beszélünk egymáshoz.
-Semmi -vágtuk rá egyszerre, ami elég gyanúsan hallatszott.
-Én nem hiszem, hogy semmiség lenne! Hisz ti mindig annyit beszélgettek! -folytatta.
-Mondom, hogy semmi sincs! -emelte fel a hangját Cole és otthagyott minket.
-Mi a franc... -motyogott Jenna.
-Kész a matek lecód? -tereltem el a figyelmét.
-Ahha, kölcsönadjam? Bár nem hiszem, hogy jó lett -húzta el a száját és már el is feledkezett Coleról és rólam.


Nehéz napom volt, csütörtökön nyolc órám van, szóval eléggé ki szoktam merülni az utolsó órám után.
Lassan baktattam le a lépcsőn. Jenna sietett valahova -azt hiszem a kedvenc sorozata ment- ezért egyedül voltam.
Kiléptem a napsütésbe. Imádom a márciusi levegőt, annyira friss. Nagy lélegzetet vettem és elindultam a buszmegálló felé.
-Nem baj, ha veled tartok? -szólalt meg egy hang a hátam mögül. Nagyot ugrottam ijedtemben, a hirtelen hangtól.
-Bocsi. Megijesztettelek? -kérdezte aggódva Cole.
-Nem baj -vontam meg a vállam - Ha akarsz jöhetsz -válaszoltam az előbbi kérdésére.

Együtt sétáltunk az úton.
-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk pénteken az új plázába, ami a múlt hónapban nyitott -ajánlotta.
-Cole, én nem tudom, hogy ez jó ötlet-e -vonakodtam.
-Csak lógunk a plázában, Jenna is jöhet, ha az neked jobb -láttam rajta, hogy nem szívesen látná ott barátnőnket, de ha ez az ára, hogy vele menjek, akkor nem bánja.
-Jó, menjünk -egyeztem bele. Jasperrel meg majd megbeszélem, hogy szombaton menjünk valahova. Nem lesz semmi gond!

Cole egészen a házunkig kísért. Ami nem szokása, de mivel nem akartam megbántani, így hagytam, hogy velem jöjjön.

Mikor beértem a szobámba, rögtön megszólalt a mobilom.
-Haló? -szóltam bele.
-Szia, kicsim! -hallottam meg egy ismerős fiú hangját.
-Jasper! -kiáltottam fel örömömben- Hogy vagy? 

Fél órán át beszélgettünk. Olyan jó volt hallani a hangját. Azt mondta, hogy fél óra múlva átjön. Anya beleegyezett -legalább itt szemmel tarthat bennünket- gondolhatta. De nekem így is jó volt.
Gyorsan megcsináltam az írásbeliket.... Na jó, kit hülyítek? Csak bámultam a feladatokat és azon járt az eszem, hogy Jasper mindjárt itt lesz és nekem meg kell mondanom neki, hogy pénteken nem érek rá... Remélem nem tervezett semmit.

-Szia! -nyitottam ki az ajtót fél óra múlva.
-Helló, baby! -ölelt át, de olyan gyorsan el is engedett, mikor apa megjelent mögöttem. Tisztelettudatosan kezet fogott vele.
-Csak hétig! -mondta apa figyelmeztetően és utána eltűnt a konyhában, de szinte biztos voltam benne, hogy még hallgatózik, ezért gyorsan felmentünk a szobámba, ahol még előtte összepakoltam (még sem hozhatom be a pasimat egy rumlis szobába!).
-Klassz a szobád, asszittem, hogy rózsaszín lesz a fal, meg egy baldachinos ágy áll a közepén -ugratott.
-Hát igen, csak egy hajszálon múlott, hogy ne hercegnős legyen... Aztán a habos ruhák helyett a deszkák mellett döntöttem -mosolyogtam.
-Szerencsére -tette hozzá és magához húzott. Megcsókolt. Az ajkai gyengéden, majd egyre erősebben csókolták az enyéimet. Átölelte a derekamat és leült az ágyra én meg az ölébe. A kezét a derekam köré fonta és hátradőlt, engem is magával húzva, mire én halkan felsikoltottam a gyors mozdulattól. Még közelebb húzott magához, ha lehetséges volt, mert éppen a mellkasán feküdtem. Újra megcsókolt és közben csikizett, ami miatt nem tudtam abbahagyni a nevetést és össze, vissza rángatóztam, majd legurultam róla, le az ágyra. Fölém hajolt és gyengéden megcsókolt, alig bírtam gondolkodni, de annyi eszembe jutott, hogy egy védtelen pillanatában én is megböktem, amire kicsit elhajolt tőlem, aztán felült és, mivel így már nem kellett támaszkodnia, szabad volt mindkét keze. Könnyen elkapta a mozgó karjaimat és egy kezében megtartotta mindkettőt, majd a szabaddal újra csikizni kezdett. Nyert. Ez kétségtelen, de megpróbáltam kiszabadulni, végül feladtam.
-Feladom! Nyertél! Most már elengedhetsz! -kérleltem.
-Csak egy csókért! -felelte mosolyogva.
-Oké, oké! -egyeztem bele.
Felültem, amiben Jasper is segített, mert kéz nélkül nehezen ment. Majd egy csókot adtam neki, mikor kopogtak. Jasper reflexből engedte el az egyik kezem.
Még szerencse, hogy nem nyitottak be!
Gyorsan megigazítottam a hajam, ami totál szét jött a harcunkban és kicsivel arrébb leültem, de ő az egyik kezemet nem engedte el. Kérdőn néztem rá, de utána ráhagytam és kikiáltottam.
-Gyere!
-Jah. El is hiszem, hogy így ültök egymás mellett egész idő alatt... -mondta Tom szemrehányóan. Odavágtam hozzá egy párnát, mire elhallgatott.- Izé, itt van Cole, aszongya, hogy beszélni akar veled -csámcsogta, mivel éppen egy óriási szenyát zabált (el sem hiszem, hogy tud ennyit enni).
-Hogy ki? -a hangom egy oktávval -ha nem kettővel- feljebb csúszott, mint szerettem volna.
-Cole? -nézett rám kérdőn Jasper.
-Mondd, hogy tusolok, vagy, hogy nem vagyok itthon, vagy találj ki valamit! -mondtam idegesen.
-Sajna már megmondtam, hogy itt vagy és a nappaliban vár -mondta, cseppet se sajnálkozóan.
-Kösz -sziszegtem.- Várj meg itt. Megtudom, hogy mit akar és két perc múlva visszajövök! -fordultam Jasper felé.
-Még mit nem! Én is megyek! Nehogy azt higgye, hogy nyomulhat! -mondta ingerült hangon.
-De...
-Semmi de! Megyek és kész! Nyugi, csak ott állok, majd az ajtóban és egy szót sem szólok! -na pont ettől féltem, de mit tehettem volna.

Természetesen Tom is velünk jött mondván: Nem hagyja ki ezt az érdekes szitut!
Na mindennek lehetett nevezni, csak érdekesnek nem.

Mondhatom, eléggé döbbent arcot vágott Cole, miközben megérkeztem a díszkíséretemmel.
-Izé, ha rosszkor jöttem, akkor majd máskor beszélünk -indult ki, de Jasper megállította.
-Ugyan dehogy! Nyugodtan. Nincs olyan, mit ne beszélhetnétek meg, míg itt vagyunk, nem igaz Cole? -a nevét olyan hangsúllyal ejtette, hogy még én is megijedtem tőle egy kicsit, pedig semmi okom nem volt rá.
-De -felelt. Semmi jelét nem mutatta annak, hogy megijedt volna... Ő is kb. annyi magas volt, mint Jasper, és eléggé izmos is, szóval semmi oka nem volt megrémülni a barátomtól.
-Figyelj Cole, gyorsan beszéljünk, ha lehet -sürgettem, hogy minél hamarabb végezzünk.
-Rendben, izé én azért jöttem, hogy elmondjam, hogy ha Jasper, bármikor is rosszul bánna veled, én mindig itt leszek neked és megvédelek! -miközben ezt mondta köztem és Jasper között járt a tekintete, aki pár méterre mögötte állt.
-Rendes tőled, és, ha bármi problémám lenne, téged foglak felkeresni, de ezért felesleges volt eljönnöd -mondta kedvesen, miközben éreztem a hátamon Jasper mérges tekintetét.
-Hát, nem csak ezért jöttem...
-Nem?
-Azért is, hogy ezt odaadjam. Megláttam a boltban és rögtön rád gondoltam -nyújtott át egy kis ajándék tasakot.
-Köszi -ennyit bírtam kinyögni, de nem is volt időm többre, mert Jasper elviharzott előttem és megfordította Colet és az ajtó felé tuszkolta, egyáltalán nem kedvesen.
-Hát, kösz, hogy benéztél! Most már, hogy így láttuk egymást, el is húzhatsz!
-Szedd le rólam a kezed! -fordult szembe Jasperrel, így szemtől szembe álltak egymásnak.
-Különben? -kérdezte kihívóan a barátom.
-Különben eltöröm a kezed!
-Hú de beszartam! -erőltetett nevetést Jasper és kinyitotta az ajtót, majd kilökte rajta Colet.
-Hagyjátok abba! -mondtam és Jasper elé léptem- Kösz, hogy benéztél, bár az időzítés nem a legjobb volt. Holnap találkozunk -csuktam rá az ajtót, aztán megfordultam.
-Jasper nyugodj le!
-Nyugodjak le? Az a srác elakarja lopni a csajomat és azt mondod, hogy nyugodjak le?! -oké lehet, hogy egy kicsit túl lihegte a dolgot, de szerintem aranyos volt tőle, hogy ennyire féltett.
-Nyugi, senki nem akar ellopni tőled és ha még akarna se tudna -öleltem át.
-Basszus! Azt reméltem legalább bunyó lesz! -sóhajtott Tom és feltrappolt a lépcsőn.
-Mi folyik itt? -jött elő anya a hálóból.
-Semmi -ráztam a fejem mosolyogva és Jasperrel újra felmentünk a szobába egy kis rágcsával felszerelkezve és még én a kémia felett rohadtam, addig Jasper vagy segített (nagyon ritkán és még az is rossz volt), vagy a tévét nézte.

Mikor már semmi kedvem nem volt tanulni (kb. tíz perc múlva) együtt néztük a filmeket és vagy beszélgettünk, vagy... hát tudjátok! :))




 

11. Fejezet: Mozi

Tök jól éreztük magunkat. Végig beszélgettünk, többször le is pisszegtek minket, mi meg megdobtuk őket popcornnal és röhögtünk, hogy milyen hülyék:)
A film nem nagyon érdekelt minket. A félelmetes részeknél, azért eléggé beszartam, mivel horror filmet választottunk. 
Egy időre ki tudtam kapcsolni az agyam és nem gondoltam Cole-ra. Jó volt végre újra együtt leni Jasperrel és hozzábújni. 

Film után elmentünk sétálni. A parkban leültünk egy padra, ami egy dombon volt, ahonnan le lehetett látni Dublinra.
Direkt rakták oda és a "szerelmesek padjának" nevezték, mivel a kilátás gyönyörű onnan és a csillagok este kitűnően látszanak.
-Fázol?
-Nem -ráztam meg a fejem. Kicsit csípős volt az éjszaka, de nem volt nagyon hideg.
-Azért induljunk haza -javasolta.
-Ne, még nem akarok haza menni!
-Miért? -kérdezte csibészes mosollyal az arcán.
-Mert akkor anya azzal idegesít, hogy tanuljak, nekem meg ahhoz semmi kedvem -forgattam a szemem.
-De jobb túlesni rajta -húzott fel a padról.
-Naaa! -nyavalyogtam, mint egy ovis.
-Nem vagyok valami szót fogadó gyerek, de azt tudom, hogy nem díjazzák a szülők, ha a lányukat későn viszem haza -mondta mosolyogva.
-Tapasztalatból beszélsz? -kérdeztem kihívóan.
-És ha igen?
-Akkor kérek ide egy kiengesztelő puszit! -mutattam a számra gyerekesen.
Nem kellett kétszer kérnem, meg is kaptam. Ott csókolóztunk a kis dombon, Dublin felett és a gyönyörű csillagos ég alatt...
-Menjünk -fogta meg a kezem.

Fél tízre értem haza. Nem is olyan későn, gondoltam.
-Mit csináltok ilyen későig ezzel a Jamessel?
-Jaspernek hívják! -javítottam ki anyut, aki szigorú próbált lenni, de nem ment neki valami jól.
-Elmentünk mozizni, aztán meg a parkba és néztük a várost, tudod, arról a padról, amit nagyon szeretsz! -meséltem el kicsit lerövidítve a sztorit.
-Tényleg? De romantikus! -vált anyu a legjobb barátnőmmé.:)
-Blah -jött be az öcsém- De utálom ezt a szót! -forgatta a szemét.
-Kímélj meg a részletektől -tiltakozott Tom is.
-Jó, megyek is és lezuhanyzok. Ettetek már? -fordultam anyuhoz.
-Igen, de ott van a te részed a hűtőben! Apa lasagnét csinált -mondta anyu, miközben elmosogatott.
-Oké köszi -indultam volna, de anyu utánam szólt.
-Kelly!
-Igen?
-Nem akarok szigorúskodni, mert tudod, hogy nem szeretek. És nagyon örülök, hogy van egy barátod ez nagyon aranyos, de ha kérhetem fél nyolc előtt érj haza hétköznap! Aztán pénteken, meg szombaton maradhatsz tízig, akár tizenegyig is, ha szeretnél, addig, amíg nem buksz semmiből! -mondta el a szabályokat.
-Oké! -bólintottam, mert elég fairek voltak a kivetései.

Azon a héten már nem mentünk Jasperrel sehova, csak a buszon találkoztunk és mindig hazakísért.

Szerdán épp a töri fölött punnyadtam, közben meg a Jóbarátok egy régi, de vicces része ment a tévén -és ezért nem nagyon haladtam a tanulással- amikor egy nagy koppanás miatt, majdnem összefostam magam:)
-Mi a franc... -álltam fel az ágyamról és az ablakhoz mentem. Félre húztam a függönyt és megláttam, hogy Cole egy kővel a kezében áll az ablakom alatt.
-Mit keresel itt? -sziszegtem.
-Én is örülök neked -mosolygott.
-Ne vigyorogjál! -suttogtam összeszűkült szemmel. Mit képzel, hogy csak így beállít 11 után??
-Addig nem megyek el, amíg le nem jössz! -kiabálta.
-Nem várhat holnapig? -háborodtam fel.
-Nem.
-Akkor szívás, mert én ugyan le nem megyek! -csaptam be az ablakot.
Tudom, tudom, hogy szemét voltam egy kicsit.... Na jó, nagyon. De mégis mit képzel magáról?! Hogy csak így megjelenik éjszaka és én tárt karokkal várom majd? Hogy lerohanok azt kiáltozva, hogy: Átgondoltam és én is szeretlek téged!! Mint valami idióta??
Hát, rosszul gondolta.

Megfordultam és Tommal találtam szembe magam, aki -valószínűleg- végighallgatta a szép párbeszédet, Cole és köztem.
-Kegyetlen vagy.
-Na húzzál kifelé -toltam ki az ajtón.
-Amúgy tudtam, hogy egyszer ez lesz! Mert elég hülyeség volt az eddigi fiú-lány barátságotok. Tudtam én hogy valaki majd belé zúg a másikba -okoskodott Tom.
-Fogd be -sziszegtem, de késő volt. Anyu jött fel a lépcsőn.
-Ki zúgott bele, kibe? -kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Csak két filmszereplő, nem érdekes -vágtam rá.
-Cole, Kellybe -mondta a bátyám teli szájjal.
Behúztam a hasába egyet.
-Aú -lépett hátrébb és a hasát fogta.
-Cole? -vékonyodott el anya hangja és már ment is le, közben valami olyasmit mormogott, hogy: -Ezek a mai gyerekek....

-Kapd be! -csaptam az ajtót Tomy orrára.

10. Fejezet: Csók

Cole másnap nem jött suliba, ismét. Már nagyon aggódtam és nem tudtam tétlenül nézni, hogy valami ennyire felemészti, így hát, mikor megtudtam, hogy nem szándékozik bejönni, én mentem el hozzá.

Kezembe kellett venni a dolgot, hisz láthatóan Cole nem akarta.

Feldúltan léptem ki a suli ajtaján azzal az elhatározással, hogy most ellógok egy, vagy két órát, amiatt, hogy Colet észhez térítsem.

De erre nem került sor, mert a keresett személyt már a parkon átvágva megláttam egy padon ücsörögni. A térdén könyökölt és eléggé elbambult a tó felé.

Szomorúnak látszott, de nem sajnálhattam meg, hisz azért mentem, hogy megmondjam neki a frankót...

-Megmondanád nekem, hogy képzelted, hogy ellógod a sulit? -hangom hallatán összerezzent. Biztos nem számított arra, hogy megkeresem.

-Te meg micsi...?

-Ezt inkább én kérdezem tőled! -vágtam közbe- Most már elég ebből a titokzatos viselkedésedből! Mond el, hogy mi a baj és húzzunk vissza a suliba!! Nem hiányzik még egy figyelmeztetés... -mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.

Rám nézett, bele a szemembe. Kék szemében könny tükröződött. Meginogtam. Eléggé komoly lehet, ha ennyire felvállalja azt, hogy szomorú...

Cole mindig is magába zárkozó volt, legalábbis akkor, amikor az érzéseiről volt szó. Nem szeretett mások előtt sírni, vagy szenvedni. Inkább magába fojtotta.

Ezért is lepődtem meg, hogy ennyire megnyílik nekem.

Szólásra nyitotta a száját, de aztán meggondolta magát. Mélyet sóhajtott és olyat tett, amire a legkevésbé sem számítottam.

Hirtelen felállt és megcsókolt.

A döbbenettől csak álltam sóbálvánnyá meredve, míg a száját az enyémhez érintette, gyengéden. Mindössze pár másodpercig tartott. De arra a pár másodpercre a karjait körém vonta. És mikor elengedett, azt akartam, hogy maradjon ott a derekamon a keze. Nem értettem magam, az érzéseimet, de az övét most már igen. Az a csók amilyen rövid, olyan érzelmekkel teli volt.

Megértettem, hogy miért tette, ezért nem is kérdeztem semmit, de ő megszólalt.

-Mikor meséltél Jasperről, én... Mérges voltam, feldúlt, hogy más fiúval vagy együtt. Nem értettem, hogy mi bajom van... De aztán rájöttem. Féltékeny voltam! -mesélte fülig vörösödve- És belegondoltam, hogy nem lehet, hogy féltékeny vagyok rád, hisz mi csak barátok vagyunk, sohasem gondoltam úgy rád... De aztán az egyik haverom olyat mondott, ami után nem bírtam másra gondolni, csak rád... Azt mondta, hogy : "Úgy tudod eldönteni, hogy szerelmes-e vagy valakibe, hogy belegondolsz, átengednéd-e egy másik fiúnak" . És az én válaszom határozottan, nem volt -most nézett rám először a csókunk után.

Reménykedő tekintetétől összeszorult a torkom. Most vallott szerelmet, rajtam volt a sor, hogy valamit mondjak.

-Cole, én... -kezdtem, de igazából én sem tudtam, hogy mit érzek, de egy dolgot tudtam.- Én most Jasperrel járok, sajnálom. Nem.. én most erre nem tudok mit mondani. Össze vagyok zavarodva. Mindenre gondoltam, mikor idejöttem, csak erre nem!

-Mert én nem vagyok elég jó?

-Jaj, Cole! Nem erről van szó! Én már sok éve úgy gondolok rád, mintha a másik bátyám lennél!! -mondtam.

Lehajtotta a fejét. Most még szomorúbb lett. Nem bírtam nézni, hogy így el van szontyolodva.

-Figyelj! Most, hogy tudom, hogy érzel, lehet, hogy másképp alakulnak a dolgok! Nem azt mondom, hogy holnap ott hagyom Jaspert, mert ezt te sem várhatod tőlem, de figyelembe veszem, hogy mit mondtál, oké? -vigasztaltam és odamentem hozzá és átöleltem. 

-Menjünk , mert még a harmadik órára beérünk, ha már a másodikat el is lógtam, te meg az első kettőt, akkor legalább a harmadikra menjünk be! -húztam magammal, mivel ő nem szólt semmit.
-Inkább felejtsd el -motyogta és elsietett mellőlem.

Aznap nem beszéltünk többet, de úgy láttam, hogy megbékélt. Jennának meg egy szót sem szóltunk és ő nem is vett észre semmi különöset, fel sem tűnt neki, hogy csak vele, de egymással nem kommunikálunk.

Kellett egy kis idő, mire én is összeszedtem a gondolataimat. Sohasem gondoltam Colera, mint fiúra... Mármint tudtam, hogy az, de inkább csak egy haver volt. Sosem merült fel bennem, hogy több is lehetne.

Amint láttam, Colenak is volt mit feldolgoznia.

Együtt mentünk haza. Nem említettem, hogy Jasperrel találkozom, gondoltam nem az a legmegfelelőbb pillanat, hogy arról áradozzak, hogy hova, mikor és miért megyünk...

Amúgy moziba terveztünk menni, mert akkor volt egy hete, hogy találkoztunk :)

Cole hamarabb leszállt és mi még mentünk két megállót Jennával majd leszálltunk. Elköszöntem tőle és odamentem, ahol megbeszéltük, hogy majd találkozunk. Ő már ott volt.
-Szia!! -ugrottam a nyakába és megcsókoltam. Akaratlanul is összehasonlítottam azzal a csókkal, amit Cole-lal váltottam
Colé gyengédebb volt, Jasperé viszont tovább tartott és egy másik világba csöppentem általa, nem hallottam a bevásárló központ zajait, hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, csak sodródtam az árral..
Hirtelen észbe kaptam.
-El kell mondanom valami, és lehet, hogy nem örülsz majd neki... -kezdtem, mert bűntudatom volt és nem akartam neki hazudni.
-Colelal történt valami -ez nem kérdés volt, inkább sóhajtotta.
-Igen -válaszoltam mégis- honnan...?
-Tudom? Egyszerűen csak gondoltam, hogy ez egyszer be fog következni... ahogy az a tag rád nézett -csóválta a fejét.
-Te hol láttál minket együtt?
-A buszon, még régebben -mondta.
-Te már régebben is figyeltél?
-Háát... Szép lány vagy, Kelly -ölelt át én meg magamban mosolyogtam, hogy ennyire tetszek neki és már régebben is tetszettem, mint ő nekem :)

-Mit nézünk meg? -kérdezte, mikor a mozi elé értünk. Megnéztük a plakátokat.
-Te nem is haragszol rám, amiért csókolóztam vele? -kérdeztem bizonytalanul, mert ez a kérdés már ott motoszkált bennem egész úton.
-Nem, én Cole-ra vagyok mérges, amiért rászállt a barátnőmre -mondta.
-De...
-Szeretlek és egy hülye srác nem fog közénk állni! -vágott közbe. Most először mondta ki, és úgy, hogy fel sem tűnt neki...
-Én is szeretlek -bújtam hozzá pár perccel utána, miután eljutott az agyamig, hogy mit mondott.
Elpirult arccal nézett le rám és lazán elmosolyodott.
-Tudom -suttogta.
-A kis egoista! El kell rontanod ezt a szép pillanatot! -ütöttem a mellkasára gyengéden.

9.Fejezet: Egy nap

Facebookon beállítottuk, hogy kapcsolatban vagyunk és ezzel kijelenthettük, hogy járunk. Nem, minta a net nélkül nem lehetne kapcsolatot ápolni, de ez olyan hivatalossá tette, vagy nem is tudom.
Jennának persze rögtön mindent elmondtam, Colet pedig próbáltam meggyőzni, hogy Jasper nem egy hülye srác az utcasarokról.
Hétfőn persze azért kaptam tőle egy-két keresztkérdést, de mivel az egész hétvégét majdnem Jasperrel töltöttem és beszélgettünk mindenféléről így elég jól megismertem.
-És te mikor mutatod be a barátnődet? -kérdeztem magamról elterelve a szót.
-Majd -vágta rá.
-Naa! Legalább a nevét mond meg! -kérte Jenna.
Cole rám nézett és tekintetét bele mélyesztette az enyémbe. Nem tudom, hogy mit látott a szememben, mert elkapta a fejét és lesütötte a szemét.
-Majd bemutatom -mondta azzal felállt és a tálcáját szó szerint ledobta a pultra, majd kisétált a menzáról.
-Most meg mi rosszat mondtam? -sóhajtott Jenna és megrántotta a vállát, majd folytatta az evést.
-Mindenkinek lehet rossz napja -motyogtam és közben azon járt az agyam, hogy vajon mire gondolhatott Cole, mikor a szemembe nézett. Igazából soha sem vettem észre, hogy ilyen szép szemei vannak. Régebben azt hittem, fekete szemei vannak, mert a pupillái hatalmasak. De akkor rájöttem, hogy igazából zöldeskék a szeme, mert észre vettem azt a kis világos sávot a szemében.

Aznap már többet nem láttam Colet, gondoltam, hogy megint elfoglalt, mint előző nap. Jennával együtt mentünk haza, nem volt kedvünk Adamékkel menni a parkba, valahogy fáradtak voltunk, ezért miután leszálltunk a buszról, rögtön Jennáékhoz mentünk. Ők egy társasház harmadik emeletén laknak és mivel az épület csak négy emeletes, nincs lift.
-Még jó, hogy nem a negyediken laktok -mondtam lihegve, az ajtójuk előtt. Jenna kizárta a bejárati ajtót és előre tessékelt.
-Köszi -mondtam.
Beléptem. Jennáéknál mindig rend volt. Mivel neki csak egy nővére volt és nem volt nála fiatalabb, ezért nem hevertek mindenhol kiskocsik, csipszes zacsik, meg egyéb ilyen dolgok. Minden a helyén volt és csöndes volt a helység.
-Ahh, de szeretek itt lenni! Olyan nyugis -huppantam le az ágyára.
-Az, hozzak valamit inni? Van kóla, meg narancs lé -ajánlotta.
-Kólát kérek -rendeltem.
-Hozom.
-Én is megyek -keltem fel és követtem.

A konyha nagy volt, a lakás is. Egy óriási nappali választotta el a konyhát és az étkezőt, a hálószobáktól.
-Tessék -dobta oda az üveget én meg elővettem egy poharat és beletöltöttem.
-Te is kérsz? -nyúltam egy újabb pohárért.
-Aha, jó lesz a popcorn? Mert gyorsan berakok egy sajtosat a mikróba, ok?
-Persze -bólintottam és a két pohárral a kezemben bementem a szobájába és felkapcsoltam a tévét. Már eléggé otthonosan mozogtam náluk, csak úgy, mint ő nálunk. Kábé minden másnap átmegyünk egymáshoz és tévézünk, beszélgetünk, vagy játszunk valamilyen videójátékot. Vagy ha Jennán múlik egymás körmét festjük ki.
-Itt van -jött be öt perccel később és felém nyújtott egy tálat én meg belemarkoltam.
-Köszi -tömtem a szám.
-Mit nézünk?
-Nem tom -vontam vállat.
-Mit szólsz az Utazóhoz?
-Az jó lesz. Johny Depp játszik benne, igaz?
-Ahha -mondta miközben kikereste a DVD-t és berakta a lejátszóba.

Végig néztük a filmet, miközben megzabáltuk a kaját és megittunk két liter kólát. És meg sem éreztük. Utána mennem kellett, mert anyáék már hívtak, hogy most vacsiznak és lassan haza kéne mennem.
-Akkor holnap talizunk! -öleltem át.
-Mi lesz holnap?
-Suli -forgattam a szemem.
-Jah, télleg -esett le neki.- Akkor a megállóban.
-Lehet, hogy deszkával megyek -közöltem.
-Akkor a suliban -biccentett és miután kiléptem az ajtón, még integetett a lépcsőn, de nem jött le egészen, mert már fáradt volt.
Én is az voltam, de nekem még haza is kellett jutnom.

Egyedül sétáltam a sötétben, ismét. Már kicsit óvatosabb voltam és mikor valamelyik részeg odakiáltott, hogy:
-Hé cica van gazdád?!
Akkor nem vágtam vissza, hogy:
-Mi vagy te b*meg, sintér? 
Hanem csöndben tovább sétáltam. Na jó, legalább úgy, hogy csak én halljam, visszavágtam :).

A házunk előtt viszont pont állt egy magas, széles vállú férfi. Félve, összehúzódva közeledtem és úgy terveztem, hogy messziről kikerülöm. Láttam, hogy az ablakomat bámulja, összeszorult a torkom, gondoltam, hogy ez csak véletlen lehet.

A tag lassan elkezdett felém fordulni. Ahogy fordult, úgy fényesedett ki az arca. Én nem mertem az arcára nézni, ezért a cipőmet bámulva kikerültem. Jó messziről.
Mikor már azt hittem megúsztam, megszólított.
-Hát nem is köszönsz? -kérdezte. 
Megfordultam az ismerős hang hallatára és egy kő esett le a szívemről.
-Cole! -sóhajtottam- Te meg mit keresel itt?
-Csak erre jártam -vonta meg a vállát.
-Figyelj látom, hogy valami nincs rendben és ne is tagadd! -vágtam közbe, mikor láttam, hogy  mondani akar valamit.
Nagyot sóhajtott.
-Mond el lécci! -könyörögtem, miközben a kezem a vállára tettem. Ismét a szemembe nézett, most alig volt valamekkora a fekete rész a szemében.
Kék szemében elvesztem és elszorult a torkom. Pár másodpercig így álltunk és észrevettem, hogy elbizonytalanodik és megremeg a szája, ezért bátorítottam.
-Nekem bármit elmondhatsz -ígértem.
Felnyögött.
-Nem mondhatok el mindent -rázta meg a fejét és hátrébb lépett, így leesett a kezem a válláról. 
-De mi a baj? -léptem felé.
-Mennem kell -mondta , megfordult és elsietett.
El sem köszönt. Lehet, hogy még sem az volt a baj, hogy barátnője van? Vagy pont az, hogy nem érzi jól vele magát?
Nem tudtam eldönteni, és már túl fáradt voltam a gondolkozáshoz, így ráhagytam, de megígértem magamnak, hogy kiderítem, csak nem most.
Megvacsoráztam, utána tévéztem, és megcsináltam egy leckét, mert ugye, muszáj volt, azt mondani arra a kérdésre, hogy: Kész a leckéd? azt, hogy: Igen anya!
Szóval nem hazudtam, és még sem jártam rosszul.

Elmentem tusolni, majd lefeküdtem. Nem álmodtam semmit. Kialudtam magam szerencsére. De reggel mégis kicsit kómásan ébredtem. De legalább karikás nem volt a szemem.