14. Fejezet: Bosszú

Valami neki ütődött az ablaknak. Aztán megint, és megint. Kicsit Deja vu érzésem támadt. Az órára néztem és meglepődve láttam, hogy hajnali 3 óra. Álmosan kikandikáltam az ágyamból és az ablakhoz csoszogtam, kinyitottam.
Jasper állt az utcán. Elmosolyodtam, de aztán egy kis sikollyal hátrébb léptem az ablaktól, ugyanis Jaspernek az arca tiszta vér volt.
-Úristen!! Mit történt? -suttogtam, hogy ne ébresszem fel a szüleimet.
-Le tudsz jönni? -kérdezte, mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam.
-Persze! Várj egy percet! -mondtam, majd becsuktam az ablakot és halkan lesettenkedtem a lépcsőn.
Amilyen csendben csak tudtam, kivettem a kulcsot a tálból, ami a konyhapulton volt és a zárba mélyesztve kétszer megfordítottam. Mikor kisikerült nyitni az ajtót, Jasper szinte beesett rajta.
-Csendben -tettem a szám elé a kezem.
Bólintott.
-Gyere -fogtam meg a kezét, miután bezártam az ajtót. Jasper kérdőn tekintettel nézett rám.
-Bezársz? -kérdezte huncutul.
-Nem, csak lemosom az arcod, mert csupa vér -suttogtam szemrehányóan- és örülnék neki, ha elmondanád, hogy mi történt!

Kézen fogva lopakodtunk a szobámba, szerencsére senkit sem ébresztettünk fel. Én kimentem a fürdőbe és egy vizes kendővel érkeztem vissza. Jasper éppen a parafa fán lévő képeimet nézte, amin Jennával mosolygunk a kamerába, vagy éppen Colelal hárman röhögünk valamin, Elvonta a figyelmét, leültettem az ágyamra és miközben ő megfordult, letéptem az egyetlen képet, amin Cole is rajta van.
-Miattam ne vedd le -mondta úgy, hogy meg sem fordult.
-Nem miattad, már amúgy is leakartam venni -mondtam csodálkozva.
-Jah, oké -vonta meg a vállát, és leült.

Letérdeltem előtte, majd a vizes kendővel letöröltem a vért.
-Sssz -húzta el a száját.
-Bocsi, nem akartam -védekeztem, mire felnevetett.
-Ne szórakozz! Komolyan azt hittem, hogy fájt! -böktem vállba, erre megint felszisszent.  Forgattam a szemem, mire felhúzta a pólóját. Kockás hasától elámultam, de gyorsan levettem róla a szemem, mert egy kék folt volt a vállán.
-Mi történt! Mondd ell! Te jó ég!! Verekedtél vagy mi? -ámultam és próbáltam kitalálni, hogy ilyen sebre mit kell tenni, közben szigorú pillantásokat lövelltem felé, hogy kiszedjem belőle a sztorit.
-Mondd el! -parancsoltam.
-Jól van! Nem kell utasítani!
-De ha egyszer a kérésre nem reagálsz...
-Jól van! -húzott magához és egy puszit nyomott a számra.- Igen, verekedtem. 
-Kivel? -kérdeztem résnyire szűkült szemmel.
-Az mindegy -legyintett.
-Basszus. Colelal! -úgy nézett rám, mint aki pont eltalálta, de próbálja titkolni.- Tudtam! Hogy az a... -pattantam fel és fel-le járkáltam.
-Nyugodj meg...
-Még mit nem! A kis dög! -elfelejtettem, hogy csendben kell maradni, így ezt hangosan mondtam ki.
-Csss -jött oda hozzám és átölelt. Kicsit lenyugodtam, de még mindig biztos voltam benne, hogy ha meglátom másnap, agyonütöm.
-És hogy tepert le? Egyedül volt?
-Nem -rázta a fejét- Akkor simán szétvertem volna! Volt vele még valaki, aki hátulról ütött le. De ne hibáztasd! Részeg volt! Szerintem reggelre már nem is emlékszik rá!
-Te megőrültél? Beverted a fejed? Az az idegbeteg agyonvert, erre azt mondod, hogy ne hibáztassam? Jól vagy te? -méregettem, úgy mint egy őrültet.
-Igen, de neked is le kéne nyugodnod, ha nem akarod felébreszteni a szüleidet! -suttogta fojtott hangon.
-Igazad van -bólintottam- De nem felejtem el, és igenis, hibáztatom, mivel az ő hibája! Most pedig gyere ide. Lemosom az arcod. Még sem mehetsz így haza!
Lesütötte a szemét és aztán reménykedő szemekkel nézett újra rám.
-Nem mész haza?
-Nem. Anyámék bezárják estére a házat, én meg elvesztettem a kulcsomat -mondta.
-Jó, maradhatsz! De előre szólok, ha ma hozzámérsz, az utcán alszol! -fenyegettem meg.
Ő meg feltartott kezekkel ült le ismét. Közelebb léptem hozzá és a kendővel letakarítottam az arcát, aztán kimentem a fürdőbe lemosni a rongyot, de pechemre Tom állt a fürdőszoba közepén és mindent tudó tekintettel vizslatott.
-Ha most nem köpsz be, egy életen át hálás lennék..
-Szerinted az elég -suttogta.
-Remélem...
-Mondjuk inkább legyen az, hogy te mosogatsz egész évben..
-Egész évben??? Te megőrültél? -fakadtam ki véletlenül.
-Na jó, fél év.
-Három hónap és akkor is sokat adok -alkudtam le. Kezet fogtunk, és végre békén hagyott.
Kimostam a vért a kendőből. A vörösre festette a vizet, ami a lefolyóban távozott. Nem voltam az a gyenge típus, akinek hányingere támad egy kis vértől, így nem zavart.
Kicsavartam és lopódzva visszamentem a szobámba, ahol Jasper elnyúlt az ágyamon. Lehuppantam mellé és még a megmaradt vért letöröltem az arcáról, majd csókolózni kezdtünk. Jasper fölém hajolt, aztán megfordultunk és így én kerültem fel. 
-Ssz -húzta el a száját.
-Bocsi -símitottam meg a vállát, amire véletlenül jobban ránehezedtem, mint kellet volna.
-Semmi baj -húzott volna magához újra, de én kikerültem a karját.
-Mondtam előre -és kihúztam alóla a takarót, majd betakaróztam.
-Nekem nem jut? -kérdezte szomorúan.
-Ja bocs -adtam neki kb egy 5 négyzet cm-es részt.
-Na ide gyere te... -és megfogott, majd saját magára penderített engem is a takaróval együtt, én meg alig bírtam visszatartani a röhögést, majd visszafeküdtem mellé nagy nehezen, -mivel nem akarta engedni, de végül kiharcoltam- és engedtem, hogy az egyik karjával átölelje a derekamat.
-Jó éjt!
-Neked is -puszilt bele a nyakamba.