Reggel alig ébredtem fel. Még az ébresztőórám csörgését sem hallottam, anyunak kellett bejönni negyed nyolckor, hogy mi a francot csinálok még mindig.
Aztán gyorsan felkaptam egy pólót, meg egy farmert és már rohantam is.
De bármennyire is siettem, megtorpantam az ajtóban, mert egy olyan alakot láttam az a kerítésünknek támaszkodva, aki nem olyan megszokott látvány a mi utcánkban korán reggel.
-Te meg..? -támadtam le köszönés nélkül.
-Neked is jó reggelt! -mosolygott.
-Mit keresel itt?
-Hát nem mondtam, hogy addig nem megyek el, amíg meg nem beszéltünk valamit? -kérdezte, miközben elindultunk a buszmegállóba.
-És te egész este itt vártál?
-Ja -bólintott Cole.
-Hát te hülye vagy! -nevettem el magam.
-Egy hülye, aki beléd van zúgva -motyogta, de én meghallottam és égni kezdett az arcom.
-Ne már! Nem lehetsz belém zúgva! Nekem amúgy is van barátom, nem akarlak megbántani, de Jasper egy ideig az is marad -mondtam lágyan, nehogy megbántsam.
-Tudom -mondta hidegen.- Csak azt nem értem, hogy mije van neki, ami nekem nincs? -kérdezte, de úgy véltem, hogy ez egy költői kérdés, így inkább nem mondtam semmit. Nem mintha tudtam volna erre válaszolni...
Épp elcsíptünk egy buszt, így pont hogy beértünk a suliba. Cole még feltett egy-két zavarba ejtő kérdést, de egy idő után rájött, hogy nincs kedvem olyanokról beszélni, minthogy mit csináltunk Jasperrel a moziban... így békén hagyott és az utat figyelte.
-Mi van veletek? -kérdezte Jenna, aki észrevette, hogy a szokásosnál is kevesebbet beszélünk egymáshoz.
-Semmi -vágtuk rá egyszerre, ami elég gyanúsan hallatszott.
-Én nem hiszem, hogy semmiség lenne! Hisz ti mindig annyit beszélgettek! -folytatta.
-Mondom, hogy semmi sincs! -emelte fel a hangját Cole és otthagyott minket.
-Mi a franc... -motyogott Jenna.
-Kész a matek lecód? -tereltem el a figyelmét.
-Ahha, kölcsönadjam? Bár nem hiszem, hogy jó lett -húzta el a száját és már el is feledkezett Coleról és rólam.
Nehéz napom volt, csütörtökön nyolc órám van, szóval eléggé ki szoktam merülni az utolsó órám után.
Lassan baktattam le a lépcsőn. Jenna sietett valahova -azt hiszem a kedvenc sorozata ment- ezért egyedül voltam.
Kiléptem a napsütésbe. Imádom a márciusi levegőt, annyira friss. Nagy lélegzetet vettem és elindultam a buszmegálló felé.
-Nem baj, ha veled tartok? -szólalt meg egy hang a hátam mögül. Nagyot ugrottam ijedtemben, a hirtelen hangtól.
-Bocsi. Megijesztettelek? -kérdezte aggódva Cole.
-Nem baj -vontam meg a vállam - Ha akarsz jöhetsz -válaszoltam az előbbi kérdésére.
Együtt sétáltunk az úton.
-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk pénteken az új plázába, ami a múlt hónapban nyitott -ajánlotta.
-Cole, én nem tudom, hogy ez jó ötlet-e -vonakodtam.
-Csak lógunk a plázában, Jenna is jöhet, ha az neked jobb -láttam rajta, hogy nem szívesen látná ott barátnőnket, de ha ez az ára, hogy vele menjek, akkor nem bánja.
-Jó, menjünk -egyeztem bele. Jasperrel meg majd megbeszélem, hogy szombaton menjünk valahova. Nem lesz semmi gond!
Cole egészen a házunkig kísért. Ami nem szokása, de mivel nem akartam megbántani, így hagytam, hogy velem jöjjön.
Mikor beértem a szobámba, rögtön megszólalt a mobilom.
-Haló? -szóltam bele.
-Szia, kicsim! -hallottam meg egy ismerős fiú hangját.
-Jasper! -kiáltottam fel örömömben- Hogy vagy?
Fél órán át beszélgettünk. Olyan jó volt hallani a hangját. Azt mondta, hogy fél óra múlva átjön. Anya beleegyezett -legalább itt szemmel tarthat bennünket- gondolhatta. De nekem így is jó volt.
Gyorsan megcsináltam az írásbeliket.... Na jó, kit hülyítek? Csak bámultam a feladatokat és azon járt az eszem, hogy Jasper mindjárt itt lesz és nekem meg kell mondanom neki, hogy pénteken nem érek rá... Remélem nem tervezett semmit.
-Szia! -nyitottam ki az ajtót fél óra múlva.
-Helló, baby! -ölelt át, de olyan gyorsan el is engedett, mikor apa megjelent mögöttem. Tisztelettudatosan kezet fogott vele.
-Csak hétig! -mondta apa figyelmeztetően és utána eltűnt a konyhában, de szinte biztos voltam benne, hogy még hallgatózik, ezért gyorsan felmentünk a szobámba, ahol még előtte összepakoltam (még sem hozhatom be a pasimat egy rumlis szobába!).
-Klassz a szobád, asszittem, hogy rózsaszín lesz a fal, meg egy baldachinos ágy áll a közepén -ugratott.
-Hát igen, csak egy hajszálon múlott, hogy ne hercegnős legyen... Aztán a habos ruhák helyett a deszkák mellett döntöttem -mosolyogtam.
-Szerencsére -tette hozzá és magához húzott. Megcsókolt. Az ajkai gyengéden, majd egyre erősebben csókolták az enyéimet. Átölelte a derekamat és leült az ágyra én meg az ölébe. A kezét a derekam köré fonta és hátradőlt, engem is magával húzva, mire én halkan felsikoltottam a gyors mozdulattól. Még közelebb húzott magához, ha lehetséges volt, mert éppen a mellkasán feküdtem. Újra megcsókolt és közben csikizett, ami miatt nem tudtam abbahagyni a nevetést és össze, vissza rángatóztam, majd legurultam róla, le az ágyra. Fölém hajolt és gyengéden megcsókolt, alig bírtam gondolkodni, de annyi eszembe jutott, hogy egy védtelen pillanatában én is megböktem, amire kicsit elhajolt tőlem, aztán felült és, mivel így már nem kellett támaszkodnia, szabad volt mindkét keze. Könnyen elkapta a mozgó karjaimat és egy kezében megtartotta mindkettőt, majd a szabaddal újra csikizni kezdett. Nyert. Ez kétségtelen, de megpróbáltam kiszabadulni, végül feladtam.
-Feladom! Nyertél! Most már elengedhetsz! -kérleltem.
-Csak egy csókért! -felelte mosolyogva.
-Oké, oké! -egyeztem bele.
Felültem, amiben Jasper is segített, mert kéz nélkül nehezen ment. Majd egy csókot adtam neki, mikor kopogtak. Jasper reflexből engedte el az egyik kezem.
Még szerencse, hogy nem nyitottak be!
Gyorsan megigazítottam a hajam, ami totál szét jött a harcunkban és kicsivel arrébb leültem, de ő az egyik kezemet nem engedte el. Kérdőn néztem rá, de utána ráhagytam és kikiáltottam.
-Gyere!
-Jah. El is hiszem, hogy így ültök egymás mellett egész idő alatt... -mondta Tom szemrehányóan. Odavágtam hozzá egy párnát, mire elhallgatott.- Izé, itt van Cole, aszongya, hogy beszélni akar veled -csámcsogta, mivel éppen egy óriási szenyát zabált (el sem hiszem, hogy tud ennyit enni).
-Hogy ki? -a hangom egy oktávval -ha nem kettővel- feljebb csúszott, mint szerettem volna.
-Cole? -nézett rám kérdőn Jasper.
-Mondd, hogy tusolok, vagy, hogy nem vagyok itthon, vagy találj ki valamit! -mondtam idegesen.
-Sajna már megmondtam, hogy itt vagy és a nappaliban vár -mondta, cseppet se sajnálkozóan.
-Kösz -sziszegtem.- Várj meg itt. Megtudom, hogy mit akar és két perc múlva visszajövök! -fordultam Jasper felé.
-Még mit nem! Én is megyek! Nehogy azt higgye, hogy nyomulhat! -mondta ingerült hangon.
-De...
-Semmi de! Megyek és kész! Nyugi, csak ott állok, majd az ajtóban és egy szót sem szólok! -na pont ettől féltem, de mit tehettem volna.
Természetesen Tom is velünk jött mondván: Nem hagyja ki ezt az érdekes szitut!
Na mindennek lehetett nevezni, csak érdekesnek nem.
Mondhatom, eléggé döbbent arcot vágott Cole, miközben megérkeztem a díszkíséretemmel.
-Izé, ha rosszkor jöttem, akkor majd máskor beszélünk -indult ki, de Jasper megállította.
-Ugyan dehogy! Nyugodtan. Nincs olyan, mit ne beszélhetnétek meg, míg itt vagyunk, nem igaz Cole? -a nevét olyan hangsúllyal ejtette, hogy még én is megijedtem tőle egy kicsit, pedig semmi okom nem volt rá.
-De -felelt. Semmi jelét nem mutatta annak, hogy megijedt volna... Ő is kb. annyi magas volt, mint Jasper, és eléggé izmos is, szóval semmi oka nem volt megrémülni a barátomtól.
-Figyelj Cole, gyorsan beszéljünk, ha lehet -sürgettem, hogy minél hamarabb végezzünk.
-Rendben, izé én azért jöttem, hogy elmondjam, hogy ha Jasper, bármikor is rosszul bánna veled, én mindig itt leszek neked és megvédelek! -miközben ezt mondta köztem és Jasper között járt a tekintete, aki pár méterre mögötte állt.
-Rendes tőled, és, ha bármi problémám lenne, téged foglak felkeresni, de ezért felesleges volt eljönnöd -mondta kedvesen, miközben éreztem a hátamon Jasper mérges tekintetét.
-Hát, nem csak ezért jöttem...
-Nem?
-Azért is, hogy ezt odaadjam. Megláttam a boltban és rögtön rád gondoltam -nyújtott át egy kis ajándék tasakot.
-Köszi -ennyit bírtam kinyögni, de nem is volt időm többre, mert Jasper elviharzott előttem és megfordította Colet és az ajtó felé tuszkolta, egyáltalán nem kedvesen.
-Hát, kösz, hogy benéztél! Most már, hogy így láttuk egymást, el is húzhatsz!
-Szedd le rólam a kezed! -fordult szembe Jasperrel, így szemtől szembe álltak egymásnak.
-Különben? -kérdezte kihívóan a barátom.
-Különben eltöröm a kezed!
-Hú de beszartam! -erőltetett nevetést Jasper és kinyitotta az ajtót, majd kilökte rajta Colet.
-Hagyjátok abba! -mondtam és Jasper elé léptem- Kösz, hogy benéztél, bár az időzítés nem a legjobb volt. Holnap találkozunk -csuktam rá az ajtót, aztán megfordultam.
-Jasper nyugodj le!
-Nyugodjak le? Az a srác elakarja lopni a csajomat és azt mondod, hogy nyugodjak le?! -oké lehet, hogy egy kicsit túl lihegte a dolgot, de szerintem aranyos volt tőle, hogy ennyire féltett.
-Nyugi, senki nem akar ellopni tőled és ha még akarna se tudna -öleltem át.
-Basszus! Azt reméltem legalább bunyó lesz! -sóhajtott Tom és feltrappolt a lépcsőn.
-Mi folyik itt? -jött elő anya a hálóból.
-Semmi -ráztam a fejem mosolyogva és Jasperrel újra felmentünk a szobába egy kis rágcsával felszerelkezve és még én a kémia felett rohadtam, addig Jasper vagy segített (nagyon ritkán és még az is rossz volt), vagy a tévét nézte.
Mikor már semmi kedvem nem volt tanulni (kb. tíz perc múlva) együtt néztük a filmeket és vagy beszélgettünk, vagy... hát tudjátok! :))
