10. Fejezet: Csók

Cole másnap nem jött suliba, ismét. Már nagyon aggódtam és nem tudtam tétlenül nézni, hogy valami ennyire felemészti, így hát, mikor megtudtam, hogy nem szándékozik bejönni, én mentem el hozzá.

Kezembe kellett venni a dolgot, hisz láthatóan Cole nem akarta.

Feldúltan léptem ki a suli ajtaján azzal az elhatározással, hogy most ellógok egy, vagy két órát, amiatt, hogy Colet észhez térítsem.

De erre nem került sor, mert a keresett személyt már a parkon átvágva megláttam egy padon ücsörögni. A térdén könyökölt és eléggé elbambult a tó felé.

Szomorúnak látszott, de nem sajnálhattam meg, hisz azért mentem, hogy megmondjam neki a frankót...

-Megmondanád nekem, hogy képzelted, hogy ellógod a sulit? -hangom hallatán összerezzent. Biztos nem számított arra, hogy megkeresem.

-Te meg micsi...?

-Ezt inkább én kérdezem tőled! -vágtam közbe- Most már elég ebből a titokzatos viselkedésedből! Mond el, hogy mi a baj és húzzunk vissza a suliba!! Nem hiányzik még egy figyelmeztetés... -mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.

Rám nézett, bele a szemembe. Kék szemében könny tükröződött. Meginogtam. Eléggé komoly lehet, ha ennyire felvállalja azt, hogy szomorú...

Cole mindig is magába zárkozó volt, legalábbis akkor, amikor az érzéseiről volt szó. Nem szeretett mások előtt sírni, vagy szenvedni. Inkább magába fojtotta.

Ezért is lepődtem meg, hogy ennyire megnyílik nekem.

Szólásra nyitotta a száját, de aztán meggondolta magát. Mélyet sóhajtott és olyat tett, amire a legkevésbé sem számítottam.

Hirtelen felállt és megcsókolt.

A döbbenettől csak álltam sóbálvánnyá meredve, míg a száját az enyémhez érintette, gyengéden. Mindössze pár másodpercig tartott. De arra a pár másodpercre a karjait körém vonta. És mikor elengedett, azt akartam, hogy maradjon ott a derekamon a keze. Nem értettem magam, az érzéseimet, de az övét most már igen. Az a csók amilyen rövid, olyan érzelmekkel teli volt.

Megértettem, hogy miért tette, ezért nem is kérdeztem semmit, de ő megszólalt.

-Mikor meséltél Jasperről, én... Mérges voltam, feldúlt, hogy más fiúval vagy együtt. Nem értettem, hogy mi bajom van... De aztán rájöttem. Féltékeny voltam! -mesélte fülig vörösödve- És belegondoltam, hogy nem lehet, hogy féltékeny vagyok rád, hisz mi csak barátok vagyunk, sohasem gondoltam úgy rád... De aztán az egyik haverom olyat mondott, ami után nem bírtam másra gondolni, csak rád... Azt mondta, hogy : "Úgy tudod eldönteni, hogy szerelmes-e vagy valakibe, hogy belegondolsz, átengednéd-e egy másik fiúnak" . És az én válaszom határozottan, nem volt -most nézett rám először a csókunk után.

Reménykedő tekintetétől összeszorult a torkom. Most vallott szerelmet, rajtam volt a sor, hogy valamit mondjak.

-Cole, én... -kezdtem, de igazából én sem tudtam, hogy mit érzek, de egy dolgot tudtam.- Én most Jasperrel járok, sajnálom. Nem.. én most erre nem tudok mit mondani. Össze vagyok zavarodva. Mindenre gondoltam, mikor idejöttem, csak erre nem!

-Mert én nem vagyok elég jó?

-Jaj, Cole! Nem erről van szó! Én már sok éve úgy gondolok rád, mintha a másik bátyám lennél!! -mondtam.

Lehajtotta a fejét. Most még szomorúbb lett. Nem bírtam nézni, hogy így el van szontyolodva.

-Figyelj! Most, hogy tudom, hogy érzel, lehet, hogy másképp alakulnak a dolgok! Nem azt mondom, hogy holnap ott hagyom Jaspert, mert ezt te sem várhatod tőlem, de figyelembe veszem, hogy mit mondtál, oké? -vigasztaltam és odamentem hozzá és átöleltem. 

-Menjünk , mert még a harmadik órára beérünk, ha már a másodikat el is lógtam, te meg az első kettőt, akkor legalább a harmadikra menjünk be! -húztam magammal, mivel ő nem szólt semmit.
-Inkább felejtsd el -motyogta és elsietett mellőlem.

Aznap nem beszéltünk többet, de úgy láttam, hogy megbékélt. Jennának meg egy szót sem szóltunk és ő nem is vett észre semmi különöset, fel sem tűnt neki, hogy csak vele, de egymással nem kommunikálunk.

Kellett egy kis idő, mire én is összeszedtem a gondolataimat. Sohasem gondoltam Colera, mint fiúra... Mármint tudtam, hogy az, de inkább csak egy haver volt. Sosem merült fel bennem, hogy több is lehetne.

Amint láttam, Colenak is volt mit feldolgoznia.

Együtt mentünk haza. Nem említettem, hogy Jasperrel találkozom, gondoltam nem az a legmegfelelőbb pillanat, hogy arról áradozzak, hogy hova, mikor és miért megyünk...

Amúgy moziba terveztünk menni, mert akkor volt egy hete, hogy találkoztunk :)

Cole hamarabb leszállt és mi még mentünk két megállót Jennával majd leszálltunk. Elköszöntem tőle és odamentem, ahol megbeszéltük, hogy majd találkozunk. Ő már ott volt.
-Szia!! -ugrottam a nyakába és megcsókoltam. Akaratlanul is összehasonlítottam azzal a csókkal, amit Cole-lal váltottam
Colé gyengédebb volt, Jasperé viszont tovább tartott és egy másik világba csöppentem általa, nem hallottam a bevásárló központ zajait, hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, csak sodródtam az árral..
Hirtelen észbe kaptam.
-El kell mondanom valami, és lehet, hogy nem örülsz majd neki... -kezdtem, mert bűntudatom volt és nem akartam neki hazudni.
-Colelal történt valami -ez nem kérdés volt, inkább sóhajtotta.
-Igen -válaszoltam mégis- honnan...?
-Tudom? Egyszerűen csak gondoltam, hogy ez egyszer be fog következni... ahogy az a tag rád nézett -csóválta a fejét.
-Te hol láttál minket együtt?
-A buszon, még régebben -mondta.
-Te már régebben is figyeltél?
-Háát... Szép lány vagy, Kelly -ölelt át én meg magamban mosolyogtam, hogy ennyire tetszek neki és már régebben is tetszettem, mint ő nekem :)

-Mit nézünk meg? -kérdezte, mikor a mozi elé értünk. Megnéztük a plakátokat.
-Te nem is haragszol rám, amiért csókolóztam vele? -kérdeztem bizonytalanul, mert ez a kérdés már ott motoszkált bennem egész úton.
-Nem, én Cole-ra vagyok mérges, amiért rászállt a barátnőmre -mondta.
-De...
-Szeretlek és egy hülye srác nem fog közénk állni! -vágott közbe. Most először mondta ki, és úgy, hogy fel sem tűnt neki...
-Én is szeretlek -bújtam hozzá pár perccel utána, miután eljutott az agyamig, hogy mit mondott.
Elpirult arccal nézett le rám és lazán elmosolyodott.
-Tudom -suttogta.
-A kis egoista! El kell rontanod ezt a szép pillanatot! -ütöttem a mellkasára gyengéden.

9.Fejezet: Egy nap

Facebookon beállítottuk, hogy kapcsolatban vagyunk és ezzel kijelenthettük, hogy járunk. Nem, minta a net nélkül nem lehetne kapcsolatot ápolni, de ez olyan hivatalossá tette, vagy nem is tudom.
Jennának persze rögtön mindent elmondtam, Colet pedig próbáltam meggyőzni, hogy Jasper nem egy hülye srác az utcasarokról.
Hétfőn persze azért kaptam tőle egy-két keresztkérdést, de mivel az egész hétvégét majdnem Jasperrel töltöttem és beszélgettünk mindenféléről így elég jól megismertem.
-És te mikor mutatod be a barátnődet? -kérdeztem magamról elterelve a szót.
-Majd -vágta rá.
-Naa! Legalább a nevét mond meg! -kérte Jenna.
Cole rám nézett és tekintetét bele mélyesztette az enyémbe. Nem tudom, hogy mit látott a szememben, mert elkapta a fejét és lesütötte a szemét.
-Majd bemutatom -mondta azzal felállt és a tálcáját szó szerint ledobta a pultra, majd kisétált a menzáról.
-Most meg mi rosszat mondtam? -sóhajtott Jenna és megrántotta a vállát, majd folytatta az evést.
-Mindenkinek lehet rossz napja -motyogtam és közben azon járt az agyam, hogy vajon mire gondolhatott Cole, mikor a szemembe nézett. Igazából soha sem vettem észre, hogy ilyen szép szemei vannak. Régebben azt hittem, fekete szemei vannak, mert a pupillái hatalmasak. De akkor rájöttem, hogy igazából zöldeskék a szeme, mert észre vettem azt a kis világos sávot a szemében.

Aznap már többet nem láttam Colet, gondoltam, hogy megint elfoglalt, mint előző nap. Jennával együtt mentünk haza, nem volt kedvünk Adamékkel menni a parkba, valahogy fáradtak voltunk, ezért miután leszálltunk a buszról, rögtön Jennáékhoz mentünk. Ők egy társasház harmadik emeletén laknak és mivel az épület csak négy emeletes, nincs lift.
-Még jó, hogy nem a negyediken laktok -mondtam lihegve, az ajtójuk előtt. Jenna kizárta a bejárati ajtót és előre tessékelt.
-Köszi -mondtam.
Beléptem. Jennáéknál mindig rend volt. Mivel neki csak egy nővére volt és nem volt nála fiatalabb, ezért nem hevertek mindenhol kiskocsik, csipszes zacsik, meg egyéb ilyen dolgok. Minden a helyén volt és csöndes volt a helység.
-Ahh, de szeretek itt lenni! Olyan nyugis -huppantam le az ágyára.
-Az, hozzak valamit inni? Van kóla, meg narancs lé -ajánlotta.
-Kólát kérek -rendeltem.
-Hozom.
-Én is megyek -keltem fel és követtem.

A konyha nagy volt, a lakás is. Egy óriási nappali választotta el a konyhát és az étkezőt, a hálószobáktól.
-Tessék -dobta oda az üveget én meg elővettem egy poharat és beletöltöttem.
-Te is kérsz? -nyúltam egy újabb pohárért.
-Aha, jó lesz a popcorn? Mert gyorsan berakok egy sajtosat a mikróba, ok?
-Persze -bólintottam és a két pohárral a kezemben bementem a szobájába és felkapcsoltam a tévét. Már eléggé otthonosan mozogtam náluk, csak úgy, mint ő nálunk. Kábé minden másnap átmegyünk egymáshoz és tévézünk, beszélgetünk, vagy játszunk valamilyen videójátékot. Vagy ha Jennán múlik egymás körmét festjük ki.
-Itt van -jött be öt perccel később és felém nyújtott egy tálat én meg belemarkoltam.
-Köszi -tömtem a szám.
-Mit nézünk?
-Nem tom -vontam vállat.
-Mit szólsz az Utazóhoz?
-Az jó lesz. Johny Depp játszik benne, igaz?
-Ahha -mondta miközben kikereste a DVD-t és berakta a lejátszóba.

Végig néztük a filmet, miközben megzabáltuk a kaját és megittunk két liter kólát. És meg sem éreztük. Utána mennem kellett, mert anyáék már hívtak, hogy most vacsiznak és lassan haza kéne mennem.
-Akkor holnap talizunk! -öleltem át.
-Mi lesz holnap?
-Suli -forgattam a szemem.
-Jah, télleg -esett le neki.- Akkor a megállóban.
-Lehet, hogy deszkával megyek -közöltem.
-Akkor a suliban -biccentett és miután kiléptem az ajtón, még integetett a lépcsőn, de nem jött le egészen, mert már fáradt volt.
Én is az voltam, de nekem még haza is kellett jutnom.

Egyedül sétáltam a sötétben, ismét. Már kicsit óvatosabb voltam és mikor valamelyik részeg odakiáltott, hogy:
-Hé cica van gazdád?!
Akkor nem vágtam vissza, hogy:
-Mi vagy te b*meg, sintér? 
Hanem csöndben tovább sétáltam. Na jó, legalább úgy, hogy csak én halljam, visszavágtam :).

A házunk előtt viszont pont állt egy magas, széles vállú férfi. Félve, összehúzódva közeledtem és úgy terveztem, hogy messziről kikerülöm. Láttam, hogy az ablakomat bámulja, összeszorult a torkom, gondoltam, hogy ez csak véletlen lehet.

A tag lassan elkezdett felém fordulni. Ahogy fordult, úgy fényesedett ki az arca. Én nem mertem az arcára nézni, ezért a cipőmet bámulva kikerültem. Jó messziről.
Mikor már azt hittem megúsztam, megszólított.
-Hát nem is köszönsz? -kérdezte. 
Megfordultam az ismerős hang hallatára és egy kő esett le a szívemről.
-Cole! -sóhajtottam- Te meg mit keresel itt?
-Csak erre jártam -vonta meg a vállát.
-Figyelj látom, hogy valami nincs rendben és ne is tagadd! -vágtam közbe, mikor láttam, hogy  mondani akar valamit.
Nagyot sóhajtott.
-Mond el lécci! -könyörögtem, miközben a kezem a vállára tettem. Ismét a szemembe nézett, most alig volt valamekkora a fekete rész a szemében.
Kék szemében elvesztem és elszorult a torkom. Pár másodpercig így álltunk és észrevettem, hogy elbizonytalanodik és megremeg a szája, ezért bátorítottam.
-Nekem bármit elmondhatsz -ígértem.
Felnyögött.
-Nem mondhatok el mindent -rázta meg a fejét és hátrébb lépett, így leesett a kezem a válláról. 
-De mi a baj? -léptem felé.
-Mennem kell -mondta , megfordult és elsietett.
El sem köszönt. Lehet, hogy még sem az volt a baj, hogy barátnője van? Vagy pont az, hogy nem érzi jól vele magát?
Nem tudtam eldönteni, és már túl fáradt voltam a gondolkozáshoz, így ráhagytam, de megígértem magamnak, hogy kiderítem, csak nem most.
Megvacsoráztam, utána tévéztem, és megcsináltam egy leckét, mert ugye, muszáj volt, azt mondani arra a kérdésre, hogy: Kész a leckéd? azt, hogy: Igen anya!
Szóval nem hazudtam, és még sem jártam rosszul.

Elmentem tusolni, majd lefeküdtem. Nem álmodtam semmit. Kialudtam magam szerencsére. De reggel mégis kicsit kómásan ébredtem. De legalább karikás nem volt a szemem.

8. Rész: Kalandpark

Nem értem, hogy mért nem mondta el addig. Hisz megértettük volna, sőt én személy szerint örültem is neki, hogy talált egy rendes barátnőt. Mondjuk nem kellett volna ellógnia egy napot a csajszi miatt, de oké. Ha neki ez így megfelelt, akkor semmi kifogásom ellene.
-Ez tök vicces! Végre a kis Cole-nak van csaja! vigyorgott Jenna.
-Jah, szegény. Ezentúl ezzel szekáljuk majd.
-Nem, mintha téged, nem lehetne ezzel szekálni! -hangsúlyozta mindent tudóan. Hát igen, végül nem tudtam magamban tartani a dolgot, muszáj volt valakivel megosztani és mivel Cole-al (bármilyen szoros is a kötelék köztünk) nem szoktam ilyenekről beszélgetni. Mindig Jennát fárasztom az ilyen dolgokkal, de ez, azt hiszem kölcsönös.

Alig vártam már, hogy múljon az idő és minél hamarabb elmehessek a suliból és találkozzak Jasperrel, de ezt természetesen nem mutattam ki. Nehogy elbízza magát.
-Talizol vele? -kíváncsiskodott Jenna.
-Ahha. Megyünk a kalandparkba -mondtam közönyösen.
A találkát este beszéltük meg, mikor már ő is haza ért, és telefonált. Anyuéknak meg semmi kifogása nem volt, örültek, hogy nem bandázni megyek Tom haverjaival. Mert általában pénteken azt szoktam. Cole is jön, meg Jenna is. Meg még pár tag az osztályunkból, akik szintén deszkáznak.
Szóval még örültek is :)

Még mielőtt elindultam volna a megbeszélt helyre, beugrottam haza, mert átakartam öltözni. Felszaladtam a szobámba, a fürdőszobába. Mivel kiakartam próbálni sok mindent (hullámvasút, dodzsem, stb) ezért farmerban mentem. Nem mintha lenne sok szoknyám, ami van, azt meg alig hordom. Na szóval egy szaggatott világos csőgatyát meg egy vékony trikót vettem fel és hogy este ne fagyjak meg vittem magammal egy farmerdzsekit is. 
A szememet füstösen festettem ki, egy kis szájfényt is használtam és már kész is voltam. 
Csak egy pici oldalbőrtáskát vittem magammal, ami teli van kitűzőkkel.

Busszal mentem ki a kalandparkig. Miután leszálltam, rögtön megláttam, ahogy ott áll a kapu közelében, a tömegben és egy fának támaszkodik. Világoskék pólót és szűkített farmert viselt, amit direkt kicsit lejjebb tolt a kelleténél.
-Szia! -ölelt át, mikor odaértem mellé- Jól nézel ki!
-Szia! Köszi. Te sem nézel ki rosszul -mondtam és megcsókoltam.
-Na jó, most megsértődnék, ha nem tudnám, hogy te így mondod, hogy: szexi vagy -nevetett.
-Föld hívja Jaspert! -raktam a fülemhez a kezemet, telefonná alakítva és úgy tettem, mintha fent keresném őt az égben, ahova elszállt...
-Nagyon vicces! Bemegyünk még ma? -fonta össze az ujjainkat és behúzott a kapun. Felmutatta a jegyeket, amiket már előre megvett, még várt rám.
-Kifizetted mindkettőt?
-Persze! Mért, baj?
-Ez rendes tőled, de ne szokj hozzá, hogy dicsérlek! -fenyegettem meg, mikor láttam, hogy  dicséretem után kihúzta magát.
-Kegyetlen vagy! -mondta durcásan, mire én nevetni kezdtem.
Még akkor is azon mosolyogtam, mikor beszálltunk a hullámvasútra.
Nagyon gyorsan és nagyon kacskaringózva ment. A végén már könnyeztem, de végig fogtuk egymás kezét és sikítoztunk, ordibáltunk, mikor egy magas pontról, leereszkedett a kocsi.
A dodzsemben külön ültünk és versenyeztünk, meg koccantunk. Utána a hatalmas hintára ültünk fel, amiben körben kellett üli és egyre magasabbra és magasabbra lendült, végül már vízszintesen állt a rúdja. Ez volt mindhárom közül, amit addig kipróbáltunk, a legdurvább. Amikor fellendített én azt hittem, hogy ki fog engedni a biztonsági öv és kirepülök az ülésből, de Jasper megfogta a kezem. Láttam rajta, hogy neki is kábé ugyanannyi szüksége van rá, mint akkor nekem volt.
-Ááá!! -ordított, mikor kiengedett a hinta és zuhantunk lefelé, majd ismét lelassították, mikor a földhöz már csak alig pár méterre voltunk. A többi ember is kb ugyanúgy reagált az egészre, mint mi. Ordított. 
Igaz, hogy az volt a legfélelmetesebb, de szerintem a legjobb is.
Ezek után tartottunk egy kis szünetet és leültünk az egyik padra, amivel szemben egy vattacukorárus volt.
-Kérsz? -kérdezte, mikor észrevette, hogy elbambultam a bódé felé.
-Igen, de ezt most én fizetem! -mondtam.
-Nem! Ma én fizetek! Következő alkalommal majd játszhatod az erős, független nőt! -erősködött és felállt.
Én meg csak bámultam rá. Ledöbbentem, hogy ennyire biztos benne, hogy újra találkozunk majd. Hogy ilyen jól érezte magát, hogy az már természetes, hogy lesz következő alkalom. 
Észrevette, hogy csak bámulok rá és meg sem mozdulok. Aztán leesett neki.
-Nem akarsz még egyszer találkozni? -kérdezte félve.
Nagyot sóhajtottam, megakartam szívatni. 
-Nem is tudom, hogy mondjam el ezt neked -ráztam a fejem csalódottságot játszva.
-Ha te nem... -nem tudta folytatni.
Felnéztem rá és elvigyorodtam.
-Te szórakozol velem?!
-Eléggé szomorú fejet vágtál... Igazán megviselne, ha többet nem látnál! Azért, mert kedvelsz, igaz? -kérdeztem még mindig vigyorogva.
-Na ide gyere te..! -kapott fel olyan hercegnő-királyfi pózban és megforgatott, úgy hogy a fejemet nem fogta és az lelógott. Sikítottam, hogy hagyja abba. Közben nevettem vele együtt, és folytak a könnyeim.
-Elengedlek, ha fizethetem én a vattacukrot és kapok egy csókot! -alkudozott. Közben meg már csak tartott félig fejjel lefelé.
-Jó, jó! Amit csak akarsz, csak een-gedj-el! -röhögtem, mikor megkocogtatta a torkomat és fura hangom lett tőle.
Megfogta a derekamat a másik kezével is és felfordított, közben még mindig fogott, nem engedett le a földre. Szinte mindenki minket nézett és mosolyogva nyugtázták, hogy egy boldog szerelmes pár vagyunk.. Vajon tényleg azok vagyunk?
Mikor megkapta a csókját, leengedett.
-Na akkor vegyünk vattacukrot!

Még ettük a rózsaszín édességet, addig kitaláltuk, hova fogunk menni azután. Volt még három óránk a zárásig. Szóval eldöntöttük, hogy bemegyünk a szellemkastélyba.

Kidobtuk a pálcikát egy kukába és egy kinti csapnál megmostuk a ragacsos kezünket, majd kézenfogva beléptünk a hatalmas kapun. Bent sötétség volt. Nem láttunk semmit, csak egy kicsi pislákoló fényt. Elindultunk a pont felé, amikor reccsenést hallottam.
Felsikítottam.
-Úristen, ne engedd el a kezem! -suttogtam.
-A világért sem! -ígérte visszafojtott nevetéssel a hangjában. Mérges lettem volna, ha nem hallottam volna sikolyokat, amitől szintén összehúztam magam és Jasperhez simultam.
-Élvezed mi? -suttogtam.
-Jóhogy -húzott még közelebb magához.
Hallottam még egy reccsenést és egyszer csak előugrott egy kést tartó arc nélküli fickó, de csak kitömött volt. Ettől annyira nem ijedtem meg, látszott, hogy nem igazi. A szemem kezdte megszokni a sötétséget és láttam, hogy van előttünk egy újabb szoba.
Gondoltam, hogy tuti ki fog ugrani az ajtón valami, így nem ijesztett meg a fejem felett elszálló denevér had, amiket zsinórokon húztak felettünk.
Egy tükörszobába értünk. Tipikus szellemkastély kellék, gondoltam. De amikor beléptünk a labirintusba, bezáródott a visszafelé vezető út.
Ekkor már kicsit beszartam. De mentünk tovább, mivel visszaút már szó szerint nem volt.
Egy ideig csak haladtunk át a folyosón és mivel nem volt elágazás, ezért az könnyen ment. Aztán egyszer csak egy picivel tágasabb térbe értünk, ahonnan nem nyílt újabb út a tovább haladásra.
Megmozdult valami, de mikor körülnéztünk csak a saját tükörképünket láttuk minden felé.  Ismét körbepillantottam és döbbenve vettem észre, hogy itt is becsukódott a visszafelé vezető folyosó ajtaja. Ez nem is lett volna olyan nagy baj, viszont a mozgás a falak felől jött, mert elkezdtek bezáródni.
Kétségbeesve forgolódtunk, kijáratot keresve, miközben a fal egyre gyorsabban közeledett.
-Basszus! Most mi lesz? -kérdeztem hisztérikusan.
-Nyugi, biztos kijutunk valahogy!

Igaza lett, Az utolsó pillanatban, mikor már alig fértünk el a két fal között, kinyílt az egyik oldalon egy kisajtó. De mikor közelebb mentünk, láttam hogy egy pók van ott, még hozzá egy óriási, szőrös pók.
Felsikítottam és többet egy lépést sem mentem.
-Menj tovább! Az csak egy bábu! -tolt gyengéden Jasper.
-Megmozdult! -kiáltottam.
-Nem, csak képzeled! Menj! Itt vagyok! -ölelt át.

Lassan átléptem a pókot, ami szerencsére tényleg nem mozgott. Az ajtó ki vezetett a sétányra.
-Nem is tudtam, hogy ennyire félsz a pókoktól -csodálkozott Jasper.
-Hát igen, utálom őket! -borzongtam.
-Na gyere ide! -ölelt át és megcsókolt- Majd én megvédelek!
-Most élvezd ki, hogy erősebb vagy, mint én! -nevettem fel halkan.

Jasper hazakísért és még sok időt töltöttünk a kapunk előtt, mielőtt bementem volna. Többnyire szekált a pókok miatt, aztán elbúcsúzott egy gyengéd csókkal, ami miatt még jobban belezúgtam, ha ez lehetséges..

7. Rész: A séta

Lassan sétáltunk és a pár perc csendet Jasper törte meg.
-Van barátod? -kérdezte hirtelen.
-Öm... Nincs -ráztam meg a fejem.
-Hogy, hogy ilyen szép lánynak nincs pasija?
-Mert az ilyen szép csajok megválogatják, hogy kivel akarnak járni -vágtam vissza.
Elnevette magát, de a szemét le nem vette volna rólam. Lesütöttem a tekintetem, mert zavart az, ahogyan fürkészett...
-Deszkázol?
-Ühüm -motyogtam és lenéztem a kezemben lévő gördeszkára.
-Télleg? Ez tök raj! Add ide! Mutatok pár trükköt, ami neked tuti nem menne! -nyújtotta a kezét.
-Nesze -löktem oda neki fintorogva.
Ráállt és a bal lábával elkezdte tolni magát. Éppen egy lépcső előtt álltunk... Neki rugaszkodott és ugratott. A döbbenettől elállt a lélegzetem, reméltem, hogy nem lesz semmi baja. Azt az ugrást csinálta meg, mint amelyiket Tom próbált megtanítani nekem.
-Ez csúcs volt! -futottam le- De ezt én is megtudnám csinálni.
-Ahha! Csak nem engedném, hogy megpróbáld!
-Mi vagy te? A dadám? -forgattam a szemem.
-Ne, ne csináld! -kiabált utánam, mikor felkaptam a deszkát és felszaladtam a lépcsőn.
-Nyugi már! A bátyám megtanította nekem ezt a trükköt! - vagy legalábbis próbálta, tettem hozzá gondolatban.
Mély levegőt vettem és eltoltam magam a földtől. Az ugrás úgy sikerült, ahogy még soha. A levegőben megérintettem a deszka alját, csak, hogy ég menőbb legyen. Már csak az érkezésen izgultam. Behajlítottam a térdem és finoman próbáltam érkezni. A deszka földet ért, csak én nem tudtam megtartani az egyen súlyomat ezért le kellett ugranom róla. De sikerült, egy kis hibával. De legalább nem sérültem meg.
-Jó volt! -röhögött.
-Ha nem rontottam volna el a végét, a tiédnél is jobb lett volna -dobtam hátra a hajam és lehajoltam a deszkáért.
-Azért ne szállj el magadtól -nevetett.
-Én inkább téged féltelek ettől -böktem meg a mellkasát.
-Igen?
-Igen -utánoztam a hangját.

A kis kitérőnk után folytattuk a hazafelé utat. Egymás mellett sétáltunk, amikor megcsörrent a telóm. Hirtelen, nem is figyelve, hogy mit csinálok, elengedtem a gördeszkám és a zsebembe nyúltam. 
A deszka leesett és utána kaptam, Jasperrel egy időben.
-Mit csinálsz? -kérdezte, mikor egyensúlyomat elvesztve felé dőltem, mert a másik lábammal nem tudtam tartani magam, mert az éppen a deszka mellett volt. A szívem kolibri szárnyaként verdesett, mikor észrevettem, hogy Jasper megbotlik a deszkában és mindketten a földre zuhanunk.
-Bocsi -húztam el a szám. Jasper könnyezve nevetett, miközben én feltápászkodtam.
-Nem vicces! -durcáskodtam és mérgesen meredtem a telómra, ami már nem szólt. Jenna hívott. 
Elfelejtettem szólni neki, hogy Jasperrel elmegyek.
-Dehogynem vicces! -röhögött- Hogy tudsz ilyen béna lenni?!
-Tehetségem van hozzá -fintorogtam.
-Az biztos -bólogatott, még mindig a földön fekve. Odanyújtottam a kezem, hogy felhúzzam. A nagy lendülettől alig pár centire előttem állt fel. Majdnem összeért az orrunk.
-Azt mondtad, hogy nincs barátod?
-Azt -bólintottam egy aprót.
Közelebb hajolt és az ajkaink összeértek. Pecekig álltunk a járdán és csak csókolóztunk. Nem érzékeltünk semmit, csak mi ketten voltunk. Az egész világon.
Hirtelen nem tudtam, hogy most mégis mi a francot művelek? Két napja ismerem ezt a srácot és már is csókolózok vele?? Mi a fene..?
 
-Jó, hogy hazakísérlek? -kérdezte kisfiús mosollyal az ajkán, két csók között.
-Szállj le a földre -húztam vissza egy csókba, mert egyszerűen fájt, hogy el kellett szakadnunk levegőt venni.
Éreztem, ahogy Jasper nyelve köröz az enyém körül. Végig simított az ajkaimon és utána az állkapcsomon, majd kezdte elölről.
Elhúzódtam, de csak azért, hogy én fejezzem be, ne ő. Az egójára ráfért egy kis faragás.
-Mennünk kéne -mondtam és megfordulva elindultam.
Pár másodperc után felzárkózott és összekulcsolta az ujjainkat. Nem szedtem ki a kezem, mert jó volt így sétálni vele. 
Ezek után egy szót sem szóltunk. Nekem nem volt témám... Ő meg.. ki a franc tudja, mit gondolhatott..

Mikor megérkeztünk a kapunk elé, nem tudtam, hogy mit csináljak. Hogy köszönjek el, vagy csókoljam meg?
Ezért megöleltem és egy puszit nyomtam az arcára. Elmosolyodott, mikor elhúzódtam tőle.
-Köszi, hogy eljöttél velem -mondtam.
-Nem csak miattad tettem -továbbra is mosolyogva intett.
-Gondolhattam volna, hogy sajátos stílusban távozol -gúnyolódtam.
-Hát, ha a saját stílusomat akarod látni, akkor tessék -ölelte át a derekamat és megcsókolt.
-Na jó! Mielőtt még itt ragadnál, most már megyek! -mondtam és elhúzódtam. Felmentem a lépcsőkön és kinyitottam az ajtót.
-Majd hívlak!
-Jah, most ezt kell mondani! Ügyes vagy! -szórakoztam az esetlenségén, pedig én sem voltam jobb.
-Igyekszem -vont vállat.
Oda intettem neki és sarkon fordultam, beléptem a házunkba. Becsuktam az ajtót és az ajtónak dőlve, összeszedtem a gondolataimat.

Megcsókolt, megcsókolt, megcsókolt...

Csak ez járt a fejemben. Hogy megcsókolt. Nem életem első csókja volt, de mégis. Úgy éreztem, mintha az lett volna. Ehhez a csókhoz nem érhetett fel az a csók, amit még harmadikban, üvegezéskor váltottam az egyik osztálytársammal. Már nem tudom, hogy ki volt az, mert elment a suliból. Az csak egy kislány és egy kisfiú szájra puszija volt.:)
Az első pasim, Ted volt. Még két éve. Egy hónapig jártam vele és az alatt még a csókig sem jutottunk el. Rajta kívül még egy barátom volt, de őt örökre elakarom felejteni. Soha, de soha nem emlegetjük a nevét. Ha csak az eszembe jut kiráz a hideg és sírhatnékom támad. Szerencsére már ő sem jár a sulinkba, kirúgták.
Egy bajkeverő volt, igazi rosszfiú. Mindenki vele akart járni. Bármit megtettek volna a csajok, azért, hogy ő elvigye őket, csak egy vacsorára.
Ezért vett le a lábamról, amikor engem hívott meg a bálra, a téli bálra. Tavaly előtt télen kezdődött a kapcsolatom, vele.
Jól megvoltunk, egy hétig. Amíg nem akart semmit a csókolózáson kívül. A téli bál után egy héttel, azonban elhívott vacsorázni. Elég későig szórakoztunk és utána még egy diszkóba is bementünk.
Az egyik sarokban ültünk és csókolóztunk, amikor elkezdett fogdosni. Mondtam neki, hogy álljon le, de nem hallgatott rám. Lepofoztam, hogy védjem magam. Rossz ötlet volt. Ő sokkal erősebb volt mint én. Lefogta a kezeimet és kényszerített, hogy csókolózzunk, amihez nekem már semmi kedvem nem volt.
Egyetlen pillanaton múlt. Csak egyen, hogy meg ne tegye...
Cole is a buliban volt és meglátott minket. Behúzott Clarknak, úgy, hogy elájult. Megmentett, csak úgy mint tegnap. 

Lehet, hogy ez a baja. Hogy eszébe jutottak azok a pillanatok. Magát hibáztatta, pedig én ezerszer elmondtam, hogy csak is Clark és az én hibám. Cole azt mondja, hogy észre kellett volna vennie, hogy mekkora egy állat volt az a srác. 
-De nekem kellett volna jobban megismernem -mondom ilyenkor. Akkor még csak a 15 felé jártam. Naiv voltam és csak az érdekelt, hogy mondhassam azt, hogy van egy barátom, ami abban a korban nagyon menő..

Szóval a Clarkkal történtek után nem csókolóztam senkivel. Azaz egy és fél éve. Ezért lepett meg ez a hirtelen csók Jasperrel, főleg, hogy alig ismerjük egymást.

Másnap eldöntöttem, hogy megkérdezem Cole-t hogy mi bántja. A tervem, viszont befuccsolt, mert Cole hiányzott a suliból. Nem hittem, hogy beteg, de nagyon reméltem, hogy nem direkt lóg.
-Nem tudtok semmit Cole-ról? -kérdeztük a haverjait.
Összenéztek, látszott rajtuk, hogy tudnak valamit...
-Mondjátok el, amit tudtok -kérte Jenna.
-Hát, nem is tudom -vakarta a fejét. Láttam, hogy tudja, mi van vele.
-Mondd el! -kiáltottam rá idegesen.
-Hé, nyugi picur -röhögött Jack. 
Miért jön mindenki ezzel?? 165 centi vagyok!!

6. Fejezet: Mi van vele?!

-Cole, te meg hogy kerülsz ide?
-Én is örülök neked -fintorgott. 
-Bocs, tényleg köszi! -öleltem át még egyszer, mikor a kapunk elé értünk.
-Ez a dolga egy barátnak, nem? -mosolyodott el és úgy nézett rám, hogy belefájdult a szívem. Csalódott bennem.
-Na jó, nem kell ennyire lealacsonyodni! -löktem el játékosan.
-Tudom-tudom. Megtudod te védeni magadat...
-Jah, síímán leöklöztem volna a pasast, ha még egy méterrel közelebb jön -mutattam meg a mozdulatot a levegőben.
-Jah, ezért vágtál annyira beszari képet! -röhögött- Legyél jó, és ne kószálj ilyen későn az utcán!
-Ez rád is vonatkozik! -fordultam hátra még az ajtóból, de Cole nem nézett rám, csak a cipőjét  vizsgálgatta.
-Nincs kedved bejönni egy teára, vagy forrócsokira? -ajánlottam.
Cole közelebb jött, átlépte a lépcsőfokokat és egy lépcsőfokkal lejjebb állt mint én, de még így is magasabb volt valamennyivel... Közelebb hajolt. Elakadt a lélegzetem és elvesztem a fekete szempárban. Az arcomhoz emelte a kezét...
-Túl kicsi vagy még ahhoz, hogy férfiakat fogadj a házadba ilyen későn -borzolta össze a hajam- Menj és csicsikáljál egy nagyot! -nevetett rajtam.
-Megijesztettél! -pukkadtam be.
-Mondtam én, hogy még kicsi vagy!
-Haggyjá' már! Egy fél évvel vagy idősebb, mint én! -forgattam a szemem. Na jó, lehet, hogy egy nagyon picit alacsonyabb vagyok, meg vékonyabb is, mint a többi 16 éves lány, de nem vagyok kicsi! - Jó éjt! Holnap a suliban!
-A suliban -biccentett és elindult valamerre.
Fogalmam sem volt, mit csinál kint az utcán, ilyen későn és még csak most megy valahova!! Aggódtam érte, de nagy már, tud magára vigyázni...

Másnap bedagadt szemekkel és nyűgösen keltem fel. Nem csoda... még este, miután hazaértem, megnéztem a kedvenc sorozatomból, az Odaátból még két részt. Imádom Deant, nem hagytam volna ki.

Kivasaltam a hajam, felkaptam a kedvenc baseball sapkám, mert szépen sütött a nap és meleget ígért a tiszta égbolt... Felkaptam egy shortot, egy trikót és a deszkámmal kiléptem a házunk ajtaján egy pirítóssal a kezemben. Amit megettem, míg eldeszkáztam a suliig. Eléggé messze volt, de nem bántam. Jó volt újra így érkezni a suliba.
-Szia!
-Sza' -köszönt teli szájjal Jenna. Ő is épp akkor fejezte be a reggelijét.- Vártalak a buszmegállóba, de aztán gondoltam, hogy így fogsz jönni...
-Szép volt az idő, nem hagyhattam ki! -mosolyogtam.
-Gondoltam -forgatta a szemét mosolyogva.
-Menjünk -ragadtam meg a karját és húztam be az épületbe.
-Miss Camp! Remélem nem fog a folyosón közlekedni azzal! -vicsorgott rám a föci tanár.
-Ez csak természetes -feleltem.
-Ne szemtelenkedjen! -csipogott.
-Én, soha!! -ráztam a fejem.
-Még egy húzás és...
-Szaktanári? -húztam el a szám.
-Ne vágjon a szavamba! -ordította és elviharzott a tanáriba.
-Basszus! Most meg mi baja van? Tuti nem úszom meg! -mosolyogtam, mert igazából nagyon már nem tudott érdekelni.
-Hát, ezt elszúrtad, inkább tényleg fogadd meg Cole tanácsát és fogd be ilyenkor! -nevetett Jenna.
-Azt kéne -bólintottam.

Cole-lal nem találkoztunk, csak az ebédszünetben. Mivel nem velünk jár egy osztályba, ezért más emeleteken vannak az óráink.
-Nem tudjuk, már elment szerintem -vont vállat egy haverja, akit megkérdeztünk a holléte felől.

-Hol voltál? -kérdeztem, mikor leültünk mellé az egyik asztalhoz, a menzán.
-Órákon? -kérdezte gúnyosan.
-Tudod, hogy értem -fogattam a szemem.
-Csak volt mindig valami a szünetekben és ezért nem tudtam lejönni az én kedves barátnőimhez -mondta.
-Nagyon vicces -forgatta a szemét Jenna is.
Valami nem stimmelt Cole-lal. Megváltozott, csak még nem tudtam eldönteni, milyen irányban. Az esti találkozás, most, hogy került minket...
-Jól vagy? -kérdeztem.
-Jah, mért ne lennék? -nézett rám kíváncsian.
-Csak kérdeztem -emeltem fel a kezeimet. - Mindjárt csengetnek! Gyerünk Jenna! -álltam fel.
-Majd órák után találkozunk -biccentettem Cole felé, azzal kimentünk a teremből és otthagytuk.


Órák után Cole nem jött a megálóba.
-Hol lehet?
-Nem tom, de én biztos nem várok rá! -morogtam és felszálltam a buszra. Már jó ideje utaztunk, mikor megszólalt a telóm.
-Szia, csajszi!
-Ne hívj így! -motyogtam.
-Bocs, hol vagy? -kérdezte Jasper.
-Buszon, mért? -Jenna kérdőn nézett rám. Egy legyintéssel jeleztem, hogy ne hallgatózzon.
-Akkor megvárlak!
-Hol?
-A busz végében.
Hátrafordultam. A busz tömve volt. A sok fej eltakarta a busz hátsó részét, ezért furakodnom kellett, hogy valamit lássak a hátuljából.
-Hova megyünk?
-Te sehova! Maradj itt lécci! Jasper hátul van -mutattam oda, ahol gondoltam, hogy ott lehet.
-Jah ok!

Jenna lemaradt és a hüvelykujját feltartva biztatott. Hátul már kevesebben álltak és tisztán láttam, ahogy Jasper engem figyel.
-Hát itt vagy!
-Amint látod! De gondolom élvezted, hogy végignézhetted a szenvedésemet a tömegben...
-Jól gondolod -mosolygott.
-Ki az új barátnőd? -hajolt ki Jasper mellől egy szőke srác, aki pár évvel lehetett idősebb, mint én... Kb. annyi lehetett, mint Jasper.
-Kelly vagyok -nyújtottam a kezem.
-Én meg Edward! Örülök -mosolygott.
-Edward? Nem vagy véletlenül vámpír? -kérdeztem és sejtelmesen közelebb húzódtam hozzá.
Ő meg mutatta, hogy menjek még közelebb. Belementem a játékba. A fülemtől alig pár cetire volt a szája mikor megszólalt.
-NEM -kiáltotta el magát. Én meg felsikítottam.
-Mekkora egy hülye vagy -röhögtem.
-Maradjatok már! Mindenki titeket néz! -fordult hátra egy másik srác. Valószínűleg ő is a bandához tartozott.
-Üdv, Dave vagyok -biccentett.
-Ne parázz már! Hagy nézzenek! Leszarom -mondta Edward.
-Ed, kussolj már, de télleg -sziszegte Dave.
-Jó nyugi srácok! -szólalt meg, akit múltkorról felismertem.
-John? -kérdeztem.
-Honnan tod a nevem? -értetlenkedett.
-Múltkorról, mikor Jasper rám szállt -magyaráztam.
-Héé! -hőkölt hátra Jasper.
-Jah télleg -ugrott be Johnnak, ügyet sem vetett Jasper felháborodására. Észrevettem, hogy John és Edward ikrek és tök aranyosak így együtt.. :)
-Na én itt szállok... -mondtam.
-Sziasztok skacok! -fogott kezet a haverjaival.
-Te meg hova jössz? -húztam fel a szemöldököm.
-Hazakísérlek! -mosolygott.
-Gondolom nem maradsz itt, bárhogy is próbálnálak lebeszélni.. -sóhajtottam lemondóan.
-Jól mondod -vigyorgott.
-Hát jó -egyeztem bele - Sziasztok! -köszöntem oda a haverjaihoz.
-Cső!
-Csá! -hangzottak egyszerre a lazábbnál lazább elköszönések.