5. Fejezet: Megmentőm

Határozott voltam, tudtam mit fogok mondani, megterveztem, hogy fogom megértetni vele, hogy leszállhat rólam. Mégis, mikor a számot tárcsáztam, megremegett a kezem.

-Mi van? -szólt bele Jasper, kicsit idegesen.

-Én is örülök neked -mondtam gúnyosan.

-Kelly? -vált gyengédebbé a hangja.

-Ja, én volnék! -vágtam rá, idegesen- Megmagyaráznád, miért raktad a mobilszámodat a táskámba?!

-Hát, mivel te nem adtad meg a tiédet, kellett csinálnom valami -mondta cinikusan- És látom bevált! Felhívtál! Őszintén szólva én nem hittem, hogy...

-Te ne gyere az őszinteséggel! Ahh, még hogy én hagytam ott a táskám! Most már minden világos! Direkt rejtetted el, hogy ne jusson eszembe elvinni!

-Na jó! Megsütött a nap, vagy mi van? Mert összeesküvés elméleteket, azért nem kéne szövögetned! -itt elhallgatott, hogy összeszedje a gondolatait, majd folytatta- Csak annyi történt, hogy láttam, hogy ott a táskád, és mivel azt akartam, hogy újra találkozzunk, belecsempésztem a számomat. Ennyi az egész.

-Nagyon eszes, hogy mást ne mondjak! -nyomtam ki és az ágyamra dobtam a telómat.

Seggfej.

-Beszéltél vele? -kíváncsiskodott Jenna, miközben a gépem előtt ült és youtubeon egy új számot rakott be. Pitbull Back In Time-ja csendült fel.

-Felhívtam -közöltem hűvösen.

-MI?! Mégis honnan tudod a számát?! -döbbent le teljesen.

-Hát, mikor otthagytam véletlen nála a táskám, belerakott egy cetlit, rajta a számával...

-És mit beszéltetek? -kérdezősködött tovább.

-Sziasztok lányok! Hoztam egy kis rágcsálnivalót! -nyitott be anya.

-Köszi -vettem át a tálakat.

Miután Jenna minden egyes részletről kifaggatott, bekapcsoltuk a tévémet és beraktunk egy DVD-t.

-Mit nézünk? -kérdeztem barátnőmet.

-Barátság extrákkal-t...

-Ajj ne már!

-Mer?

-Mer nem akarok nyálas filmet nézni! -durcáskodtam.

-Az nem is nyálas! Majd meglátod! -mutatott a képernyőre, ahol már elkezdődött a film.

Mikor megláttam Justin Timberlake-et felpattantam és megakartam nyomni a stop gombot, de Jenna a derekamnál fogva hátra húzott.

-Én nem nézek ilyen szart! -ellenkeztem.

-Még csak 2 perc telt el a filmből! Maradj már nyugton -oltott le.

Nem bántam meg végül, hogy Jennára hallgattam. Nem mondom, hogy azontúl, az lett a kedvenc filmem, de jó film volt, tényleg.

-Mondtam én, hogy jó lesz ez a film -vigyorogtam Jennára.

-Ha-ha, nagyon vicces -grimaszolt és átölelt, mikor a bejárati ajtóhoz értünk.

-Legközelebb neked kell hozzám jönnöd! Kaptam egy babzsákfotelt! -újságolta el.

-Rendben -egyeztem bele és becsuktam utána az ajtót.

-Elment?

-Igen, Tomy, elment! -mosolyogtam.

-Ne hívj Tomynak! Tudod, hogy utálom! -förmedt rám.

-Tudom -vigyorogtam és gyorsan felfutottam a lépcsőn, mert Tom üldözni kezdett.

-Gyerekek! Ésszel! -szólt ránk apa.

-Igen Tomy! Ésszel! -mondtam én is apa hanglejtését utánozva.

Oldalról láttam, ahogy apa hitetlenkedve megrázza a fejét, majd bemegy anyuval közös szobájukba.

-Most megvagy! -kapott el Tom és a hajamat összekócolva felkapott és ledobott a kanapéra, ami a sarokban állt, a folyosón.

-Na cső!

-Hova mész?

-Deszkázni -mondta azzal megfogta a szobája ajtajának támasztott deszkát és leszaladt a lépcsőn.

-Várj! Én is mek! -kiáltottam utána és a szobámban felkerestem a gördeszkám és már rohantam is utána az utcára.

-Neked holnap nincs suli?

-Nincs. -kérdőn nézett rám.- Na jó van.

-Akkor nem jöhetsz!

-Kapd be, akkor is megyek! Holnap nincs semmi, se felelés, se doga. Szállj már le rólam!! Nem vagyok már alsós, hogy aggódj értem -veszekedtem.

-Állj! -húzott hátra egy kocsi elől.- Mit is mondtál az előbb? -húzta fel a szemöldökét.

-Megálltam volna -álltam a tekintetét.

-Istenem, gyere, ha annyira akarsz! -adta meg magát.

-Csúcs!

Sokáig kint maradtunk a parkban, ott voltak Tom fősulis barátai. Tom most elsős a fősulin. A haverjai tök rendesek voltak, velem is. Megtanítottak pár új trükköt. Tíz körül előkerült egy-két dobozos sör, majd cigik.

-Hé kislány! Kérsz egy slukkot?

-Hát izé... -tartottam magam elé a kezem elutasítóan, de a tag erőszakoskodott.

-Na, nyugodtan! -tolta a képembe a cigijét.

-Mondtam, hogy nem -húztam fel magam.

-Hagyd békén vagy letépem a pofádat! -kelt védelmemre Tom- Most már menj haza! Egy óra múlva én is megyek! -utasított ellentmondást nem tűrő hangon.

-Oké, nem kell parázni. Kösz -tettem hozzá halkan, mikor elmentem mellette.

Minden utca kihalt volt már. Csak itt-ott bukkant fel egy-egy részeg csoport. Kicsit tartottam tőlük, szóval minél halkabban és észrevétlenül próbáltam menni.

Az egyik ilyen részeg csapat az egyik sarkon a kukák mellett dohányoztak. Bár én nem hittem, hogy csak dohány volt a cigijükben.

Az egyik tag kiszúrt és folyamatosan, leplezetlenül engem bámult, még végig haladtam a szemközti járdán.

-Hé kislány! -szólított meg ugyanúgy, mint a srác a parkban- Nem kéne ilyen szépségnek ilyen későn lófrálni az utcán! -ordította, kissé nehezen kiejtve a szavakat. Holtrészeg volt.

-Törődjél csak a magad dolgával, mondjuk azzal, hogy leég a cigid a körmödre! -vágtam vissza.

Basszus az a rohadt nagy szám! Mért nem tudom csak egy órára befogni?!

A részeg fickó hangos nevetést hallatott és elindult felém. A szívem ezerrel kezdett verni, úgy, mint egy kolibri szárnya. 

Az agyam kattogott, próbált valami használható mentőtervet kieszelni, de semmi sem jutott eszembe.

Basszus, basszus, basszus!!!!

A tag még mindig követett. Már csak pár méter választott el tőle.

-Hagyj békén!

-Mi van, most berezeltél? Azelőbbolyan bátor volotál! -akadozott a beszédben.

-Húzz el, mert a lábad közé vágok! -sikítottam hisztérikusan.

-Én se mondhattam volna jobban -hallottam meg egy ismerős hangot a közelben. Átnéztem a túloldalra és a szívemről egy hatalmas kő esett le.

-Húzz el, mert én beteljesítem a kiscsaj ígéretét -jött át a forgalmatlan úttesten és védelmezőn a vállamra rakta a kezét és magához húzott.

-Cseszd meg -sziszegte a részeg fickó és eloldalgott a bandájához.

-Köszi -öleltem át és csak utána vettem észre, hogy ijedtemben elsírtam magam.

4. Fejezet: Telefonszám

-Kösz -vettem ki a kezéből a táskát és szó nélkül megfordultam és elhúztam a csíkot. Nem akartam még jobban leégni.

Hazasétáltam, bekapcsoltam a gépem és youtube-on zenét hallgattam, közben facebookon meg Jennával chateltem.

Jenna : nem mondod, hogy megvárt?

Kelly: de, ott állt a megállóba és meghívott egy teára...

Jenna: és elmentél vele??

Kelly: jah, mert fizette :P

Jenna: ppersze!

Kelly: igen!

Jenna: jó, hagyuk! és mi volt?

Kelly: beszélgettünk, és utána elhúztam, most is mennem kell, mert apu perceken belül megjöhet!

Jenna: jól van drága, jó éjt!

Kelly: jó éjt! holnap talizunk a megállóban!

Jenna: okok

És kiléptem facebookról, leállítottam a Greendaytől a Holidayt és kisiettem a nappaliba, mert meghallottam az ajtónyitást.
-Tomy, Henry, Kelly! Jaj, de hiányoztatok!! -ölelt át mindhármunkat, mikor belépett az ajtón apu.
-Szia édesem -puszilta szájon anyu.
-Jaj, ne már előttünk -tette Tom a kezét Henry szemére és a sajátjára.
-De bunkó vagy -löktem meg.
-Hé gyerekek, nincs bunyó! -fordult felénk apa-  Hoztam ajándékot!
A kijelentésére Tom rögtön elengedte a kezem és megfogta a neki hozott csomagot.
-Új gördeszka kerekek? Thanks fater! -ütögette meg apa vállát lazán.
-És én mit kapok? -kérdeztem izgatottan.
-Tessék! -nyújtott át egy zacsit.
Belekukkantottam és felsikítottam örömömben. 
-Uristen de jók! -örvendeztem. És rögtön felhúztam az összes fonott, fűzött, vagy éppen bőr és szilikon karkötőt. Volt vagy húsz. Imádom az ilyen karkötőket, mindig teli van a kezem ilyenekkel, de mostantól csak azokat hordom, az tuti.
Volt olyan, amin csak egy medál volt, rajta egy peace jellel, de volt olyan is, ami teli volt szív mintás gyöngyökkel. Vagy japán mesefigurákkal, azt hiszem animéknek hívják őket.
-Köszi! -öleltem át még egyszer.
-Harry, ez a tiéd! -nyújtott át neki egy kis dobozt.
-Egy Nintedooo!!! -kiáltott fel.
-Na nee! Komoly?! -ugrottam én is oda.
-Gyakorlatilag Henryé, de ugye mindenkinek kölcsön adod? -nézett az öcsém szemébe anya, reménykedő tekintettel.
-Ahha -vágta rá, de látszott, hogy oda sem figyelt, hogy anya mit mondott.
-Mit szokás mondani?
-Kösz, papa -mondta és már fordult és be a szobájába, közben fel sem nézett a kis képernyőből.
-Remélem jól választottam... -vakarta a fejét apa.
-Persze -mondtuk egyszerre Tomyval.
-Akkor jó -mosolyodott el halványan- Ezt is add oda Henrynek, mert ezt csak neki vettem, de látom másra már nem is figyel -nyújtott át apu egy becsomagolt játék BMW-t.

Én még este felhívtam Jennát és elújságoltam az ajándékomat, de a Jasperrel való találkánkról szerencsére nem esett több szó. Ha Jennáról van szó, tuti, hogy már Cole is tudja és nem hiszem, hogy örül neki...


-Te most komoly azzal az idegen csávóval lógsz?! -támadt rám a buszon, amint meglátott.
-Nem!
-Jenna elmondta, ne tagadd! -förmedt rám ismét.
-Csak összefutottunk és meghívott  teára. Nemet mondtam, de végül elfogadtam a meghívását! Ennyi! -mondtam, miközben megsemmisítő pillantással illettem Jennát.
-Szuper! És mi van, ha kiderül, hogy egy pedofil és ellop a kocsijával...
-Be sem ültem volna a kocsijába...
-Volna?
-Csak a szemközti teázóba ültünk be. Nem vagyok hülye! -borultam ki most már én is.
-Gyerekek! Nyugi! Ezt inkább majd akkor, amikor leszállunk a buszról -suttogta Jenna.
-Igaza van! Nem kellett volna így letámadnod!! -oltottam Colet.
-Jah, persze -morogta.

Még kaptam a fejemre Coletól, de amúgy lenyugodott. Bár volt egy olyan érzésem, hogy  azon túl tuti nem fog többet hagyni, hogy egyedül menjek haza.
-Kelly, izé nincs kedved eljönni velem az évzáró bulira? -kérdezte félénken Adam.
-Bocs, de ilyen korán még fogalmam sincs. Gyere vissza fél év múlva és akkor, majd válaszolni is tudok -mondtam, kedvesen és mosolyogtam közben. Aztán lassan kezdett leesni, hogy ezt koppintásnak tűnik, de igazából nem az volt...
Szegény lehajtott fejjel sétált el mellettem.
-Basszus, pedig most még mosolyogtam is, szerinted nagyon megbántottam? -fordultam Cole felé.
-Háát, elég lett volna egy: még nem tudom, majd hívlak - vagy ilyenek -magyarázta.
-De ha nem fogom hívni? Nem hívtam volna. Akkor mért hazudjak neki?
-Mert úgy jobban érezte volna magát, még látott volna esélyt! -mondta.
-Jah, vagy úgy. Hát én nem vagyok gondolat olvasó, hogy tudjam, mit szeretne hallani. Én megmondtam az igazat. Ha júniusban megkérdezi újra, még lehet, hogy igent is mondok, mert júniusban már biztosan tudom majd, hogy itt leszek-e egyáltalán, vagy nem -fakadtam ki, miközben a szekrényemben matattam.
-Ahha -motyogott Cole.

És tényleg kikísért a megállóba és nem szállt le a saját megállójában. 
-B*meg! Mért nem szálltál le? Hagyjál már! Nem vagyok bölcsis, hogy kísérgetni kelljen! -förmedtem rá.
-És én is itt vagyok! -kelt védelmemre Jenna is.
-Épp ez! -értettem egyet.
-Ahha, Jenna, ha rajtad múlik csak vigyorogsz, ha megint ott várja őt és sok sikert kívánsz a második randijukhoz! -mondta pókerarccal, aztán felém fordult- Ha megint ott lesz az a... akkor beverem a pofáját! -fenyegetődzött.
-Ja, sok értelme lenne. Mondjuk annyi, hogy élvezném, mert értem még senki sem verekedett -gúnyolódtam.- Amúgy meg leszarom most már. Gyere, igazából, ha tudni akarod én is élveztem, hogy akkor vele lehettem. Tessék, most boldog vagy?! -kérdeztem feldúltan, mert kiadtam az érzéseimet, ha egy kis túlzással, de akkor is.
-Nem, képzeld el, nem vagyok az -nézett a szemembe és megbántottságot fedeztem fel a tekintetében.
-Nem tom te mit akarsz csinálni, de én itt leszállok Jennával -mondtam és karon ragadtam barátnőmet. A torkomban egy hatalmas gombócot éreztem. Nem tudtam mivel, de láttam, hogy megbántottam Colet. Mármint úgy értem, hogy tudom, hogy az a mondat bántotta meg, de fogalmam sem volt, hogy melyik része.
A buszról csak mi ketten szálltunk le a megállónál. Cole fent maradt.

Jenna a másik irányba elindult én meg a mi utcánkba. Elő akartam venni a dzsekim, mert lehűlt az idő és arra a tíz percre is muszáj volt jobban felöltöznöm. Amikor kihúztam a táskámból az összegyűrt ruhadarabot, kiesett egy cetli.
Ez volt ráírva: 

Még jó, hogy itt hagytad a táskád, így ezt odabírom adni neked!
                                                            Jasper Cameron

A lap közepén pedig egy szám volt írva, egy telefonszám. Az övé. Jasper telefonszáma. 
Kicsit se nyomul a srác...

3. Fejezet: A nem tervezett találka

A suli mindig is az ellenségem volt. Mindig próbáltam jól viselkedni, de valahogy mindig rosszul sült el. Csak azt mondtam, amit gondoltam. Nem rosszból, de tényleg. Csak az őszinteséget nem díjazzák az iskolákban. Mikor középiskolás lettem új lappal akartam indítani, megpróbáltam jó diák lenni. Hát nem sokáig ment. Októberben már az igazgatóhoz küldtek, mert azt mondtam a tanárnak, hogy "Az ön idejében nem szokatlan, ha elfelejt az ember egyet s mást". Nem értem, hogy ezzel mi baj volt. Pedig olyan udvariasan mondtam!
 Aztán még próbálkoztam, de beláttam, ha nem erőlködöm is, ez nekem nem megy. Így, hát adtam önmagam.
 Most tizedikes vagyok. Eltelt a félév és már a másodikban is jócskán benne vagyunk, összesen két osztályfőnökim és három szaktanárim van.
A bátyám azt mondta, hogy addig jó, ameddig meg tudom számolni. Hát, így is fel lehet fogni...
 Szóval arra akartam kilyukadni, hogy én meg a suli, nem nagyon kedveljük egymást...

Beléptünk a hófehér épületbe. Nem tudom, hogy miért, de az összes sulit vagy fehérre, vagy krémszínűre festik. Fogalmam sincs ennek mi értelme van. Hisz gondolhatnák, hogy ilyen világos színű falakon a legjobb a grafiti. A mi sulink is teli van nyomva rajzokkal, meg írásokkal. Pár végzőst, akiket elkaptak meg is büntettek ezért, még kirúgással is fenyegették őket. 

-Miss Camp! Mi lenne, ha kicsivel halkabban közlekedne a folyosón? -szólt le a földrajz tanár.
-Akkor csend lenne -válaszoltam készségesen.
-Tűnjön a szemem elől -ordibálta és ahhoz képest, hogy engem küldött el, ő viharzott el a tanáriba.
-Upsz, látom megint valami rosszat mondhattam -húztam el a számat.
-Hát igen, jó lenne, ha megpróbálnád befogni azt az icipici szájad -mondta Cole és közben a tenyerét rátapasztotta a számra, hogy mutassa, hogy kéne csinálnom. A legjobb módszerrel leszedettem magamról kezét, megharaptam.
-Au, hülye! -nevettet, miközben a tenyerét nyomkodta.
-Ne tedd oda a kezed, ahova nem kéne! -nyújtottam ki a nyelvem.
-Ha-ha -gúnyolódott ő is.
-Kelly! -szólított meg Cody.
-Szia! Mi van?
-Ma elmegyünk a Let Dance-be bulizni a haverokkal, nincs kedved jönni? -kérdezte meg.
-De szívesen elmennénk -mondtam direkt többesszámban- De nem érünk rá ilyen primitív, szórakozásnak csúfolt programmal eltölteni az időnket, de azért köszi -pattintottam le kecsesen.
Cody behúzta a nyakát és mosolyt erőltetett az arcára majd csendben elsomfordált. Ez kész..

-Ez jó volt -koccoltunk Jennával.
-Az -nevettem- Mikor értik már meg, hogy a discok értelmetlenek? Legalább házi bulit csinálnának! Pff.
Mi sosem járunk diskózni. Nem szeretjük a tömeget és nem látjuk értelmét annak, hogy egymáson ugráljunk és olyan italokat igyunk, amikbe ki tudja miket beleköpdösnek a pultosok. Mi és még páran velünk együtt a parkban szoktunk lógni és deszkázunk, vagy házibulikba járunk. 

Matek doga nem sikerült valami fényesen, de a kettes az biztos. Nagyon reménykedtem egy hármasban. A többi óra úgy telt, mint minden nap. Alig vártam már az ebéd szünetet. A fincsi menza kaját, amiről az terjeng, hogy egy elrontott kémiai kísérlet, amit rajtunk tesztelnek. Így inkább mi nem ettünk belőle, hanem elugrottam Cole-lal a szemközti gyorsbüfébe és elhoztuk az osztálytársaink által megrendelt kajákat. 
Ebéd után még két óránk volt. Ami nem mondanám, hogy gyorsan, de eltelt és magamra büszkén léptem ki a suli ajtaján, hogy nem kaptam semmilyen figyelmeztetést, eltekintve a reggeli konfliktust a  föcitanárral.

-Elmegyünk a többiekkel a parkba, ugye te is jössz? -kérdezte Jenna.
-Nem, sajnos most nem tudok jönni, mert ma jön haza apu, Tokióból -ráztam a fejem.
-Akkor majd máskor?
-Majd máskor -bólintottam.
-Vigyázz magadra és ne szórakozz furcsa emberekkel, akikről azt sem tudod, hogy milyen pszchopaták! -ölelt át.
-Jaj, istenem. Nem vagyok már tíz éves, hogy azt kell mondjad, ne álljak szóba idegenekkel -forgattam a szemem.
-A tegnapi eset után, ebben nem vagyok olyan biztos -koppintott egy gyengét a fejemre Cole.
-Jól van, jól van! Látom összefogtatok ellenem! -színleltem felháborodást és azzal odafutottam a megállóba, mert a busz indulni készült.


Felszálltam és hátrasétáltam. Alig voltak a buszon, így leültem.
Egy ideig csak csendben ültem és bámultam ki az ablakon, de utána, miután láttam, hogy tegnap óta semmi sem változott, inkább előkaptam az iPodomat és bekapcsoltam a zenét.
Összesen húsz percet utaztam, mint mindig és leszálltam a megállónknál.
Egy sötét alak állt egy fának támaszkodva. Nem bírtam kivenni az alakját, gondoltam egy részeg, aki nem tudja merre menjen haza. De ahogy előre lépett, ki az árnyékból, rögtön felismertem.
-Te meg mit keresel itt? -sziszegtem mérgesen és elmentem mellette, de ő követett.- Meg ne próbálj követni! -fordultam vele szemben és felemeltem a hangom.
-Nyugi! Én csak meg akartalak várni és meghívni egy teára abban a teázóban! -emelte maga elé a kezét védekezve és a fejével a sarkon lévő kis épület felé biccentett.
-Nem szokásom idegenekkel teázgatni és amúgy is sietnem kell! -ráztam le.
-Ajj, ne már! Egy húsz percet biztos bírsz rám szánni!
-Inkább nem -néztem rá lesajnálóan.
-Gyere, én állom és nem is vagyok idegen, hisz tudod, hogy Jasper a nevem és ha visszajelöltél volna, most már ismerősök is lennénk! -lépett közelebb hozzám,  mikor látta, hogy megingok.
-De nem jelöltelek és nem is ismerlek!
-Pont azért gyere, hogy megismerj! -hívott.
-Rendben! Tíz perc! -egyeztem bele és érdekelt, hogy erre mit lép.
-Húsz! -licitált.
-Tizenöt és kész! -zártam le a vitát, ellenkezést nem tűrő hangon.
-Remek! -fogta meg a karom és magával húzott. Akartam mondani, hogy eresszen el, de mikor hozzám ért, egy szót sem bírtam mukkanni. A gyomrom görcsbe rándult, a torkom meg elszorult.
-Itt is volnánk -nyitotta ki az ajtót előttem és szerencsére elengedte a kezem.
-Oda üljünk! -mutattam egy kétszemélyes asztalra az ablak mellett. Az volt a kedvenc helyem.
-Oké, gyerünk. Mit kérsz?
-Egy epres teát, citrommal -rendeltem, mikor a pincér mellénk lépett.
-Én is ugyanezt! -mondta és letette az étlapot.- De jó! Azonos az ízlésünk!
-Jah, úgy nem nehéz, ha utánam rendelsz -vetettem oda.
-Nem, komolyan. A kedvenc teám az őszibarackos és az epres -dacolt.- Neked?
-Nem ezek -hazudtam, pedig pontosan ezek a kedvenceim.- A zöld és a menta tea, néha megiszom az epreset is -hazudtam ismét.
-Hazudsz! Látom rajtad!
-Mi vagy te? Talán gondolat olvasó? Mit képzelsz? Tíz perce ismersz és azt mondod, hogy...
-Csak annyit mondtam, hogy látom rajtad! Ennyi -vonta meg a vállát.
-Inkább fogd be! -motyogtam, mert más nem jutott eszembe, pedig ilyenkor mindig szokott lenni egy jó beszólásom. 
Hallottam, ahogy rajtam kuncog és éreztem, ahogy elvörösödöm.
-Ha kinevetsz, itt hagylak -fenyegettem meg.
-Bocsi, abbahagyom -tett képzeletbeli cipzárt a szájára, aztán rám nézett és én összepréseltem a számat és megjátszott undorodottsággal ittam a teámból.
Erre megint elnevette magát.
-Na én mentem -álltam fel, de elkapta a kezemet és a gyomrom megint bukfencezni kezdett, ahogy a szemembe nézett. Kikaptam a kezemet és lehuppantam.
-Jó, még van 8 perced, hogy beszélj valamit, utána elhúzok innen -sóhajtottam.
-Ennyire szar társaság lennék? -kérdezte szórakozottan.
-Igen, eléggé nehéz hallgatni egy egoista barmot -mosolyogtam kedvesen.
-Én is így vagyok ezzel -vágott vissza.
-Hát igen, megértem. Még magadat hallgatni is nehéz -tettem sajnálkozón a kezem a kezére. Nem kellett volna. Megint visszatért az émelygés és gyorsan elkaptam a kezem.
-Zavarba estél?
-Csak szeretnéd! Inkább gyorsan elkaptam a kezem, nehogy még össze essél attól, hogy egy lány hozzáért a kezedhez -feleltem csípősen.
-Értem, engem ezért nem kell félteni, inkább magadra vigyázz! -tette most ő a kezét az enyémre. Álltam a tekintetét bár nem volt nehéz. Közben arra eszméltem, hogy nem akarom, hogy elengedjen... Rosszul lettem magamtól.
-Most már mennem kell -álltam fel- Kösz mindent!
-Jól vagy? -aggodalmaskodott, most először őszintén.
-Nem, rosszul vagyok tőled! -vigyorogtam, édes volt a bosszú. És kirontottam az épületből, minden köszönés nélkül.
Hallottam, ahogy rögtön utánam ismét nyílik az ajtó és megtorpantam, mikor mély hangján kikiáltotta a nevemet.
-Kelly! -ordított- Itt hagytál valami!

A táskám... A fenébe, most már teljesen szétszórt is lettem a hatása alatt! Csodálatos!

2.Fejezet: Barátok

El sem hittem, mikor Jasper bejelölt facebookon. Csak bámultam értetlenül és fogalmam sem volt, hogy visszajelöljem-e vagy ne.
Ezért inkább hagytam. Gondoltam, majd másnap megbeszélem ezt az egészet Cole-lal és Jennával. A legjobb barátaimmal. 

Másnap szép időre ébredtem. De még mindig elég hideg volt, így egy hosszú farmert húztam fel, egy kockás inggel, meg egy deszkáscipővel. Elég sok gondolkodás után felvettem a csövessapkám is.
Reggel is busszal járok be a suliba, mert deszkával elég messze lenne, de biciklizni meg utálok, szóval ez marad. :)
Indulás előtt még egy kicsit leültem hintázni, mert volt húsz percem a busz indulásáig. Felhívtam Jennát, aki közel lakik hozzám.
-Szia! Hol vagy?
-Csövii! Itt ülök a a játszótéren a hintában, jössz? Még meg nem jön  a busz! -kértem.
-Ahham, egy perc és ott vagyok.

Azért volt az 10 is. :) 
-Sz'a -lökött meg hátulról, mikor odaért.
-Hello! Hogy vagy? -kérdeztem, miközben leült mellém a másik hintára.
-Kösz jól, kérsz csipszet? -nyújtott felém egy zacsit.
-Meg vok, köszi -markoltam bele a kajába.- Képzeld tegnap a buszon leszólított egy srác...

Elmeséltem neki az egészet, ő meg csak röhögött, hogy miket mondtam neki.
-Mekkora lúzer lehetett! -röhögött továbbra is.
-Bejelölt fészen -mondtam.
-És?
-Mit és?
-Visszajelölted?
-Még nem.
-Még?
-Hát még nem döntöttem el... De mindjárt jön a busz, szóval vonszoljuk oda magunkat a megállóba -álltam fel.
-Okés -követett Jenna és akkor már egy szendvics volt nála. Komolyan néha nem értem, hogy tud ennyit enni és nem meghízni..

-Tanultál a matek dogára? -kérdeztem, mikor már fenn voltunk a buszon. Hátra mentünk, teljesen és megálltunk a nagy ablak mellett és néztük az utánunk jövő autókat. Ha olyan fajta busz jön, ahol ezt lehet csinálni, mindig hátra megyünk és mutogatunk a kocsivezetőknek.
-Ezt komolyan kérded? -húzta fel a szemöldökét.
-Jah, tényleg. Bocs elfelejtettem, hogy még harmadikban megfogadtad, hogy nem tanulsz, mert a "menő" csajokat csípik a pasik -mutattam idézőjelet az ujjaimmal.
-Ez így is van, mért te tanultál?
-Jah,  mondjuk inkább úgy, hogy belenéztem az anyagba. Most komolyan, hogy adjak össze két betűt?! Hülyeség az egész.... Nézd azt a kopaszt! Mutass be neki én meg mutatom, hogy peace! -javasoltam. A bőrfej visszamutatott és átment egy másik sorba, amikor Jenna kancsalítani én meg az orromban turkálni kezdtem.
-Hát ez kész volt! -röhögtünk, úgy, hogy már a könnyünk is folyt. Oké, néha eléggé gyerekesek tudunk lenni, de kit érdekel?
-Még jó, hogy vízálló festéket használtam -törölgettem a szemem.
-Jah, én is -bólogatott Jenna.
-Még jó, hogy nem ismerlek titeket -bukkant fel hirtelen Cole. Az előző megállóban szállt fel, mint mindig. Igazából a mi barátságunk is így keletkezett, még alsóban. Ugyanabba a suliba jártunk, ami a mostani mellett van nem messze és ez a busz pont oda visz. Együtt utaztunk és Jennával már barátok lettünk hamarabb, szóval együtt ültünk. Egy négyesben ücsörögtünk és beszélgettünk, amikor velem szembe beült Cole. Vele is osztálytársak voltunk, csak hát abban a korban nem barátkozik az ember fiúkkal. Engem kivéve, akinek akkor volt egy bátyja (az öcsém még nem született meg). Szóval megszólítottam, amin kicsit meglepődött, de végül válaszolt, aztán minden nap ez ment és így lettünk mi legjobb barátok, hárman. Igazából Cole mindig megvédett bennünket, mi meg őt vittük magunkkal bulikba, meg kamuztunk arról, hogy együtt járunk, mikor cikizte őt a többi srác. De mostanában erre nem volt szükség, mert eléggé menő lett a suliban lévő lányok körében.

-Cső -öklöztem a vállába.
-Hello Cole, nem tudod mi baja lehet annak a tagnak, aki már vagy tíz perce minket bámul? -kérdezte Jenna elég hangosan, hogy a szemüveges srác lefelé fordítsa a fejét és összehúzza magát.
-Jenna, halkabban! -kuncogtam.
-Nem is tudom mi baja lehet. Mondjuk végignézte, hogy mutogatsz be és kancsalítasz az idegeneknek. Nem valami érett viselkedés! Főleg nem egy 16 éves lánytól -oktatta ki Jennát.
-Hát igen! Én megpróbáltam visszatartani -szabadkoztam.
-Hát persze! -bólogatott vigyorogva.- Mondja ezt, aki idegen srácokkal flörtöl!
-Jenna! -fordultam pletykás barátnőm felé.
-Bocsi! Véletlenül kikotyogtam -tárta szét védekezően a karjait.
-De mégis mikor...?
-Mikor elmentél kólát venni a megállóban, felhívtam és véletlen kicsúszott -húzta el a száját.
-Ahh, istenem. Egy pillanatra hagylak magadra....
-Nem akarlak megzavarni titeket, de megérkeztünk -mondta Cole és a karunknál fogva lehúzott a buszról.

1. Fejezet: Kezdetek

 

Éppen a buszon ültem, hétfőn, délután. Dublin ilyenkor a legforgalmasabb. Már évek óta ezzel a járattal járok haza a suliból, mert pont a lakásunk előtt tesz le. Egy ikerházban élek a hat éves öcsémmel és a 18 éves bátyámmal. Én vagyok az egyetlen lány. Néhányan mondták már, hogy kicsit fiús vagyok. Hát, végül is szeretek sportolni, focizni, kosarazni. Meg a videó játékokat is kedvelem, főleg ahol fegyverekkel kell lövöldözni, vagy ilyesmi. De hát ezeket mindenki szereti, nem?
Na jó. Térjünk vissza a délutánomra, amikor a történet elkezdődik. Szóval ültem a buszon, majdnem a leghátsó sorban. Mögöttem meg pár haver szórakozott, néha elcsíptem pár mondatukat, néha el is mosolyodtam a hülyeségeiken, de mikor észrevettem magam, gyorsan felhangosítottam a zenelejátszóm és kifelé fordítottam a fejem az ablakon. 
-Nézd az a csaj zavarba jött -szólalt meg az egyik.- Biztos amiatt, mert olyan viccesen beszélsz, John! -röhögött ugyanaz a srác és fél szemmel láttam, ahogyan egy szőke fiú felé fordult, aki eddig meg sem szólalt. Megint elmosolyodtam, de a szám elé kaptam a kezem.
-Na látod?! -mutatott rám a baseball sapkás is.
-Mosolyogni nem szabad? -kérdeztem kihívóan. Hát igen, azt is mondták már rám, hogy nagyszájú is vagyok...
-Én nem is mondtam, hogy nem szabad -vigyorgott a srác.
-Óh, igen? Akkor még is mi bajod van azzal, hogy hallom amit itt ordibáltok és ezért kiröhöglek titeket?
-Ahha, szóval nem azért nevettél, mert vicces volt??
-A legkisebb mértékben sem -hazudtam.
-Aha, na figyelj, mondok egy nagy poént, ami tuti tetszeni fog! Képzeld van egy tanárunk, aki szárazon darálja az anyagot, viszont az órának van egy olyan pillanata, amikor megáll, hátra fordul és felhúzza kétszer az orrát. Ez valami olyat akar jelenteni, hogy lehet kérdezni. Ilyenkor mindenki néma csendben ül és próbálja elfojtani a nevetést, de általában nem sikerül. Ekkor mindenkiből kitör a röhögés és a nyanya meg tanácstalanul sipítozik, hogy "Hangyák már abba". Így hívjuk őt, Hangyák tanárnőnek - mesélte és közben grimaszolt az orrával. 
Nem bírtam ki, hogy ne nevessek egy icipicit.
-NA! -kiáltott fel. -Látom mégis azért nevetsz most, mert vicces volt - mosolygott.
-Szeretnéd -azzal felálltam és elindultam az ajtó felé, de ő követett.
-Hogy hívnak?
-Bea
-Milyen?
-KapdBea! -vetettem oda foghegyről.
-Nagyon vicces -nevetett- Na, de tényleg, mi a neved?
-Ennyire akarod tudni? Tőlem, -vontam meg a vállam- Kelly a nevem, Kelly Camp -mutatkoztam be.
-Én Jasper vagyok. Jasper Cameron -mondta engem utánozva
-Téged mégis ki kérdezett? Egyáltalán nem érdekel a neved Szia! -köszöntem el és leléptem a busz lépcsőjéről, ki a márciusi hidegbe. Attól még, hogy a március tavasznak számít, semmi tavaszi időjárás nem köszöntött be Írországba. Sajnos, mert én imádom a meleget.

Átsétáltam a zebrán, mikor a lámpa szabad utat adott és tíz perc séta után már meg is érkeztem az ikerházunkhoz. Imádom ezt a házat, a mi házunk melletti öt ház is teljesen ugyanúgy nézett ki mint a miénk, mégis a színek és a stílus más , egyedi.

-Megjöttem! -szóltam be a konyhába, ahol anyu készítette a vacsit.
-Szia, édesem! Milyen volt a suli?
-Elment. Mikor lesz a vacsora? Farkas éhes vagyok! -jelentettem be.
-Egy fél óra múlva. Remélem elég lesz, mert a bátyád is pont így jött haza -mosolygott gyengéden.
-Felmegyek, addig letusolok.
-Rendben -mondta és már a hűtőben kotorászott.
Felbaktattam a lépcsőn és a táskámat a szobám sarkába hajítottam.
-Szasz, megjöttél?
-Amint látod...
-Vettem új PS-t -közölte.
-Az jó, az viszont nem, hogy holnap tz-t írok matekból...
-Segítsek? -kérdezte, de láttam rajta, hogy abban reményked, hogy elutasítom.
-Komoly? Inkább ne. Akkor esélyem sincs a kettesre. Ha egyedül tanulok, akkor még összekotorhatok egy hármast.
-Hát jó... -vonta meg a vállát.
-Te inkább az új gördeszka trükködre taníts meg! Láttalak tegnap a pályán! Rohadt jól csináltad-áradoztam.
-Jó, mikor?
-Elmegyek fürödni,  aztán vacsi és utána kimehetünk, mert aztán már sötét lesz -gondolkodtam hangosan.

Az elején eléggé bénán ment. Tomnak többször is fognia kellet, mert egyszerűen nem bírtam megfordítani a deszkát és rendesen érkezni le a lépcsőről, ezért először a földön kezdtük. Azt könnyen megcsináltam az ötödik próbálkozás után, de  lépcsőn csak simán leugrattam, megfordítani egyszerűen nem mertem, aztán meg besötétedett.
-Pár nap és már menni is fog, most viszont menjünk, mert nekem kezdődik egy foci meccs amiről nem maradhatok le, neked meg tanulnod kell a matekra, ha jól emlékszem.
-Igaz, de úúgy nincs kedvem!!
-Ez nem kedv kérdése, na nyomás! -tolt be az ajtón. Néha komolyan úgy viselkedik, mint anya, nem is értem..

És jöhetett az éjfélig tartó matekfüzet bámulása.