7. Rész: A séta

Lassan sétáltunk és a pár perc csendet Jasper törte meg.
-Van barátod? -kérdezte hirtelen.
-Öm... Nincs -ráztam meg a fejem.
-Hogy, hogy ilyen szép lánynak nincs pasija?
-Mert az ilyen szép csajok megválogatják, hogy kivel akarnak járni -vágtam vissza.
Elnevette magát, de a szemét le nem vette volna rólam. Lesütöttem a tekintetem, mert zavart az, ahogyan fürkészett...
-Deszkázol?
-Ühüm -motyogtam és lenéztem a kezemben lévő gördeszkára.
-Télleg? Ez tök raj! Add ide! Mutatok pár trükköt, ami neked tuti nem menne! -nyújtotta a kezét.
-Nesze -löktem oda neki fintorogva.
Ráállt és a bal lábával elkezdte tolni magát. Éppen egy lépcső előtt álltunk... Neki rugaszkodott és ugratott. A döbbenettől elállt a lélegzetem, reméltem, hogy nem lesz semmi baja. Azt az ugrást csinálta meg, mint amelyiket Tom próbált megtanítani nekem.
-Ez csúcs volt! -futottam le- De ezt én is megtudnám csinálni.
-Ahha! Csak nem engedném, hogy megpróbáld!
-Mi vagy te? A dadám? -forgattam a szemem.
-Ne, ne csináld! -kiabált utánam, mikor felkaptam a deszkát és felszaladtam a lépcsőn.
-Nyugi már! A bátyám megtanította nekem ezt a trükköt! - vagy legalábbis próbálta, tettem hozzá gondolatban.
Mély levegőt vettem és eltoltam magam a földtől. Az ugrás úgy sikerült, ahogy még soha. A levegőben megérintettem a deszka alját, csak, hogy ég menőbb legyen. Már csak az érkezésen izgultam. Behajlítottam a térdem és finoman próbáltam érkezni. A deszka földet ért, csak én nem tudtam megtartani az egyen súlyomat ezért le kellett ugranom róla. De sikerült, egy kis hibával. De legalább nem sérültem meg.
-Jó volt! -röhögött.
-Ha nem rontottam volna el a végét, a tiédnél is jobb lett volna -dobtam hátra a hajam és lehajoltam a deszkáért.
-Azért ne szállj el magadtól -nevetett.
-Én inkább téged féltelek ettől -böktem meg a mellkasát.
-Igen?
-Igen -utánoztam a hangját.

A kis kitérőnk után folytattuk a hazafelé utat. Egymás mellett sétáltunk, amikor megcsörrent a telóm. Hirtelen, nem is figyelve, hogy mit csinálok, elengedtem a gördeszkám és a zsebembe nyúltam. 
A deszka leesett és utána kaptam, Jasperrel egy időben.
-Mit csinálsz? -kérdezte, mikor egyensúlyomat elvesztve felé dőltem, mert a másik lábammal nem tudtam tartani magam, mert az éppen a deszka mellett volt. A szívem kolibri szárnyaként verdesett, mikor észrevettem, hogy Jasper megbotlik a deszkában és mindketten a földre zuhanunk.
-Bocsi -húztam el a szám. Jasper könnyezve nevetett, miközben én feltápászkodtam.
-Nem vicces! -durcáskodtam és mérgesen meredtem a telómra, ami már nem szólt. Jenna hívott. 
Elfelejtettem szólni neki, hogy Jasperrel elmegyek.
-Dehogynem vicces! -röhögött- Hogy tudsz ilyen béna lenni?!
-Tehetségem van hozzá -fintorogtam.
-Az biztos -bólogatott, még mindig a földön fekve. Odanyújtottam a kezem, hogy felhúzzam. A nagy lendülettől alig pár centire előttem állt fel. Majdnem összeért az orrunk.
-Azt mondtad, hogy nincs barátod?
-Azt -bólintottam egy aprót.
Közelebb hajolt és az ajkaink összeértek. Pecekig álltunk a járdán és csak csókolóztunk. Nem érzékeltünk semmit, csak mi ketten voltunk. Az egész világon.
Hirtelen nem tudtam, hogy most mégis mi a francot művelek? Két napja ismerem ezt a srácot és már is csókolózok vele?? Mi a fene..?
 
-Jó, hogy hazakísérlek? -kérdezte kisfiús mosollyal az ajkán, két csók között.
-Szállj le a földre -húztam vissza egy csókba, mert egyszerűen fájt, hogy el kellett szakadnunk levegőt venni.
Éreztem, ahogy Jasper nyelve köröz az enyém körül. Végig simított az ajkaimon és utána az állkapcsomon, majd kezdte elölről.
Elhúzódtam, de csak azért, hogy én fejezzem be, ne ő. Az egójára ráfért egy kis faragás.
-Mennünk kéne -mondtam és megfordulva elindultam.
Pár másodperc után felzárkózott és összekulcsolta az ujjainkat. Nem szedtem ki a kezem, mert jó volt így sétálni vele. 
Ezek után egy szót sem szóltunk. Nekem nem volt témám... Ő meg.. ki a franc tudja, mit gondolhatott..

Mikor megérkeztünk a kapunk elé, nem tudtam, hogy mit csináljak. Hogy köszönjek el, vagy csókoljam meg?
Ezért megöleltem és egy puszit nyomtam az arcára. Elmosolyodott, mikor elhúzódtam tőle.
-Köszi, hogy eljöttél velem -mondtam.
-Nem csak miattad tettem -továbbra is mosolyogva intett.
-Gondolhattam volna, hogy sajátos stílusban távozol -gúnyolódtam.
-Hát, ha a saját stílusomat akarod látni, akkor tessék -ölelte át a derekamat és megcsókolt.
-Na jó! Mielőtt még itt ragadnál, most már megyek! -mondtam és elhúzódtam. Felmentem a lépcsőkön és kinyitottam az ajtót.
-Majd hívlak!
-Jah, most ezt kell mondani! Ügyes vagy! -szórakoztam az esetlenségén, pedig én sem voltam jobb.
-Igyekszem -vont vállat.
Oda intettem neki és sarkon fordultam, beléptem a házunkba. Becsuktam az ajtót és az ajtónak dőlve, összeszedtem a gondolataimat.

Megcsókolt, megcsókolt, megcsókolt...

Csak ez járt a fejemben. Hogy megcsókolt. Nem életem első csókja volt, de mégis. Úgy éreztem, mintha az lett volna. Ehhez a csókhoz nem érhetett fel az a csók, amit még harmadikban, üvegezéskor váltottam az egyik osztálytársammal. Már nem tudom, hogy ki volt az, mert elment a suliból. Az csak egy kislány és egy kisfiú szájra puszija volt.:)
Az első pasim, Ted volt. Még két éve. Egy hónapig jártam vele és az alatt még a csókig sem jutottunk el. Rajta kívül még egy barátom volt, de őt örökre elakarom felejteni. Soha, de soha nem emlegetjük a nevét. Ha csak az eszembe jut kiráz a hideg és sírhatnékom támad. Szerencsére már ő sem jár a sulinkba, kirúgták.
Egy bajkeverő volt, igazi rosszfiú. Mindenki vele akart járni. Bármit megtettek volna a csajok, azért, hogy ő elvigye őket, csak egy vacsorára.
Ezért vett le a lábamról, amikor engem hívott meg a bálra, a téli bálra. Tavaly előtt télen kezdődött a kapcsolatom, vele.
Jól megvoltunk, egy hétig. Amíg nem akart semmit a csókolózáson kívül. A téli bál után egy héttel, azonban elhívott vacsorázni. Elég későig szórakoztunk és utána még egy diszkóba is bementünk.
Az egyik sarokban ültünk és csókolóztunk, amikor elkezdett fogdosni. Mondtam neki, hogy álljon le, de nem hallgatott rám. Lepofoztam, hogy védjem magam. Rossz ötlet volt. Ő sokkal erősebb volt mint én. Lefogta a kezeimet és kényszerített, hogy csókolózzunk, amihez nekem már semmi kedvem nem volt.
Egyetlen pillanaton múlt. Csak egyen, hogy meg ne tegye...
Cole is a buliban volt és meglátott minket. Behúzott Clarknak, úgy, hogy elájult. Megmentett, csak úgy mint tegnap. 

Lehet, hogy ez a baja. Hogy eszébe jutottak azok a pillanatok. Magát hibáztatta, pedig én ezerszer elmondtam, hogy csak is Clark és az én hibám. Cole azt mondja, hogy észre kellett volna vennie, hogy mekkora egy állat volt az a srác. 
-De nekem kellett volna jobban megismernem -mondom ilyenkor. Akkor még csak a 15 felé jártam. Naiv voltam és csak az érdekelt, hogy mondhassam azt, hogy van egy barátom, ami abban a korban nagyon menő..

Szóval a Clarkkal történtek után nem csókolóztam senkivel. Azaz egy és fél éve. Ezért lepett meg ez a hirtelen csók Jasperrel, főleg, hogy alig ismerjük egymást.

Másnap eldöntöttem, hogy megkérdezem Cole-t hogy mi bántja. A tervem, viszont befuccsolt, mert Cole hiányzott a suliból. Nem hittem, hogy beteg, de nagyon reméltem, hogy nem direkt lóg.
-Nem tudtok semmit Cole-ról? -kérdeztük a haverjait.
Összenéztek, látszott rajtuk, hogy tudnak valamit...
-Mondjátok el, amit tudtok -kérte Jenna.
-Hát, nem is tudom -vakarta a fejét. Láttam, hogy tudja, mi van vele.
-Mondd el! -kiáltottam rá idegesen.
-Hé, nyugi picur -röhögött Jack. 
Miért jön mindenki ezzel?? 165 centi vagyok!!